3p

Több európai légitársaság is csökkentette férőhely-kapacitását a nyáron a légi közlekedést is sújtó gazdasági válság okozta keresletcsökkenés miatt. A nemzetközi légiforgalmi szövetség, az IATA és az ACI Europe repülőtéri ágazati szervezet szerint azonban már lassul a visszaesés az ágazatban.

A Finnair kedden jelentette be, hogy augusztusban 10 százalékkal mérsékelte férőhely-kapacitását. A francia-holland KLM-Air France a jövedelmezőség javítása jegyében bizonyos célállomásokat meg akar szüntetni, és egyes járatain csak egy osztályt tervez bevezetni. A cseh CSA még augusztusban jelentette be, hogy radikális költségcsökkentő intézkedéseket terveznek.

A finn nemzeti légitársaság teljes forgalma 10 százalékkal csökkent augusztusban az előző év azonos időszakához képest, az utasok száma pedig több mint 9 százalékkal mérséklődött.

Még a Finnair hagyományosan növekvő piacán, Ázsiában is csökkent a forgalom, 13 százalékkal esett az utasszám augusztusban ezeken a járatokon.

A Finnair korábbi közlése szerint a társaság 200 ember leépítéséről döntött a költségek további csökkentése érdekében, miután a második negyedévben 26 millió eurós nettó veszteséget ért el a légitársaság.

A Finnair a múlt héten azt jelentette be, hogy nem közlekedteti tovább járatait Helsinki és az indiai Mumbai között. Júniusban azt közölték, hogy a korábbihoz képest kétszer annyi költséget terveznek megtakarítani.

A világ legnagyobb bevételű légitársasága, a KLM-Air France júliusban 6,9 millió utast szállított, 4,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az utasszállításban a légitársaság kapacitása júliusban 4,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, így a férőhely-kihasználtság 0,7 százalékponttal 85,1 százalékra javult.

A KLM-Air France nyereségességét kívánja javítani azzal, hogy megszünteti járatain a business osztályt.

A privatizáció előtt álló cseh nemzeti légitársaság, a CSA augusztus végén jelentette be, hogy költségcsökkentő intézkedéseket vezet majd be, amelyek között a létszámleépítés mellett repülőgépek értékesítése és a járatok számának csökkentése is szerepel.

A nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA) augusztus közepén még azt jelentette, hogy júniusban stabilizálódott a globális légi utasforgalom részben annak a hatására, hogy a légitársaságok csökkentették viteldíjaikat. Számos légitársaság azért csökkentette a jegyárakat, hogy visszacsalogassa az embereket, akik lemondtak a légi közlekedésről a globális gazdasági válság miatt.

Az ACI Europe felmérése szerint júliusban már csak 4,3 százalékkal csökkent az európai repterek forgalma az előző év azonos időszakához képest, míg az év első felében a visszaesés mértéke átlagosan 9,6 százalék volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!