2p

Legyűrte engedély nélkül működő, internetes sportfogadásokkal foglalkozó külföldi riválisait a Szerencsejáték Zrt., immár az állami cégé a hazai piac kétharmada - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

A lap egy friss szakmai felmérés kapcsán kérdezte Koppány Gergelyt, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékszervezési igazgatóhelyettesét. Mint a cikkben olvasható, az állami cég tavaly 28 milliárdos forgalmat ért el a sportfogadási területen, miután az adóhivatal az elmúlt két évben mintegy 350 illegális fogadóoldal működését akadályozta meg.

Ezeket a honlapokat más országban bejegyzett cégek üzemeltetik, a vállalkozások Magyarországon adót nem fizetnek, tevékenységüket pedig tiltja a jogszabály - mondta az igazgatóhelyettes a lapnak.
 
Visszatér a 4 inches iPhone  
 
A külföldi kötődésű oldalak az állami játékszervezőnél valamivel magasabb nyereményeket tudnak kínálni. Erre Koppány Gergely szerint az ad lehetőséget, hogy az érintettek nem tartják be a hazai adószabályokat és a fogyasztóvédelmi előírásokat. A Szerencsejáték Zrt. 2013-ban jelent meg az online sportfogadási piacon, mára 64 százalékos piaci részesedést ért el.

Az állami cég szakembere kiemelte, hogy a piaci folyamatokban érdemi szerepet játszott az adóhatóság fellépése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagyjából két éve rendelheti el az engedély nélkül működő fogadási honlapok ideiglenes, kilencvennapos blokkolását.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!