A 2-3 milliárd forint értékű beruházás, a tervek szerint 2011 végén, 2012 elején készül el - közölte Tóth Béla, amikor a város polgármesterével, Hiesz Györggyel (MSZP) aláírták az új komplexumnak otthont adó, közel 9 ezer négyzetméternyi terület adásvételéről szóló szerződést.
A Mátra Volán Zrt. felajánlja a MÁV-nak is, hogy csatlakozzon a beruházás megvalósításához, ugyanis a terület a helyi vasútállomás közelében található, ily módon egy intermodális csomópont kialakítására nyílna lehetőség - tette hozzá.Mint elmondta: a jelenlegi, 1959-ben átadott buszpályaudvart mára kinőtte a 114 autóbuszt üzemeltető társaság, illetve a város. A napi 16-18 ezer utast fogadó gyöngyösi állomás ugyanis immár az ország 14 legforgalmasabb buszpályaudvarává vált.
Közlése szerint éppen ez a magas utaslétszám nyújt lehetőséget arra, hogy kiszolgálásukra egy üzlet-kereskedelmi- és sportközpont létesüljön. A tervek szerint a pályázat alapján megépülő komplexum 6.500 négyzetméteren nyújthat majd szolgáltatásokat az utazóknak, illetve a város lakóinak - mondta Tóth Béla.
Arról is beszámolt, hogy az évente 7,5 millió utast szállító társaság 362 millió forintot nyert az Észak-magyarországi Operatív Programból kistérségi közlekedésfejlesztésre.
Az összeg lehetőséget teremt megállóhelyek korszerűsítésére Gyöngyösön és a környező 10 településen, intelligens, digitális utastájékoztató rendszert alakítanak ki mind a megállóhelyeken, mind az autóbuszokon, illetve megújulnak a buszok jegykiadó készülékei is.
A területet piaci áron, 74 millió forintért értékesíti a város a Mátra Volán Zrt. számára - közölte kérdésre válaszolva Hiesz György.
MTI