2p

Egy héttel azután, hogy a felcsúti csodacsalád tulajdonába került a Balaton legnagyobb rádiója, újra kiírják a pályázatot az országos frekvenciára - ahol a pályázás feltétele a rádiós tapasztalat.

Mészáros Lőrinchez kerülhet a Class FM, írja a Magyar Nemzet, ebben a vélekedésében pedig ágazati szakértők erősítik meg a lapot.

(MTI)

Ennek az az alapja, hogy ismét kiírják a pályázatot Simicska Lajos volt rádiója országos frekvenciájára, és eléggé úgy tűnik, hogy már megint pont Mészáros Lőrinc lesz jó helyen és jó időben. A Class FM-ért való indulás egyik feltétele ugyanis a rádiós tapasztalat, az meg egy héttel ezelőttől fogva meg is van a felcsúti polgármesternek, miután múlt szerdán családi cégén, a Talentis Groupon keresztül felvásárolta a Balatont lefedő Part FM nevű rádiót. Emellett Mészáros Mediaworkse megveszi a Magyar Idők című kormánypárti lapot, melynek kiadója a szintén kormánypárti Karc FM tulajdonosa.

A pályázat kiírása ugyanakkor még nem teljes egészében ideális. 7 pont jár annak a jelentkezőnek, aki 2010 után legalább két évig működtetett egy körzeti kereskedelmi adót, melynek a Part FM részben megfelel, mert 2012 óta sugároz. Viszont ez a rádió nem körzeti adó. A Magyar Nemzet forrásai szerint viszont ez még nem a végleges kiírás, tehát könnyen lehet, hogy az új helyzethez igazodva a „körzeti” szót felváltja majd a „helyi”. Másrészt az a pletyka járja, hogy Mészáros tovább terjeszkedik majd, és így akár össze is kapcsolhat vételkörzeteket.

A Fidesz eddigi fő rádiósa a Rádió 1-gyel a vidéket épp letaroló Andy Vajna volt, így kisebb meglepetésként hat, hogy úgy néz ki, nem ő pályázik a Class FM-re. A lap szerint az a váltás oka, hogy a Fidesz vezérkara nem akarta még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen személyre bízza a jobboldali média fenntartását: ódzkodott attól, hogy a TV2 és a legnagyobb, országos kereskedelmi rádió egy kézbe kerüljön.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!