2p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		

Komáromnál húznak fel új átkelőt a folyó fölé, néhány hónap, és kezdheti is a nyüzsgést a Mészáros és Mészáros Kft..

Hónapokon belül, még a nyáron megkezdődhet Komáromnál az új Duna-híd megépítése, mivel eredményesen lezajlott a közbeszerzési eljárás a beruházás kivitelezésére - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden az MTI-vel.

A társaság tájékoztatása szerint a nyertes ajánlattevő a H-M DUNAHÍD Konzorcium, melynek tagjai, a Hídépítő Zrt., és a Mészáros és Mészáros Kft. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint. Az új híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható.

Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt. A 600 méter hosszú hídon kétszer egy sávos főút vezet át, valamint kerékpárutat és gyalogos járdát, illetve közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak.

A hídszerkezet egy egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren lesz. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 méter.

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. és szlovák közútkezelő társaság, a Slovenska správa ciest (SSC) beruházásban valósul meg, uniós, szlovák és magyar források felhasználásával.

A kétoldali közúti csatlakozás két külön beruházásban épül meg, a Magyarországon tervezett út a 131 sz. főút, Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozna. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz. Ezek kiviteli közbeszerzési eljárása folyamatban van, sikeres eljárás esetén júniusban várható eredményhirdetés.

A NIF Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. Jelenleg a kamionok korlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, míg Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a magyar és szlovák határon.

A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egy oldalas híd csak Kanadában található. A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.