2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az idén a magyar mobil tartalom-, illetve emelt díjas szolgáltatási piac várhatóan 9-10 százalékkal nő, amit támogat az is, hogy a következő két-három évben a második generációs készülékeket szinte teljesen felváltja a harmadik generációs (3G) telefon - mondta Malcsiner Péter, a Metacom Holding Rt. vezérigazgatója.

A vezérigazgató elmondta: a WAP-forgalmat leszámolva 2005-ben 12-13 milliárd forintot ért el a magyar mobiltartalom- és emelt díjas szolgáltatási piac. A mobiltartalom-piac nagy részben az erotikára épül, ezt követik a zenei letöltések, majd a videofilmek és a játékok.

A piaci bővülést a Metacom is szeretné kihasználni, tagvállalatai révén piacvezető kíván lenni Magyarországon és a régióban, jelenleg már 12 országban 17 operátornak ad el mobiltartalmat. A társaság 2006-ban 1,5 milliárd forintos árbevétellel számol, míg 2005-ben ez az összeg mintegy 350 millió forintot tett ki.

A mobiltartalmak világszerte egyre népszerűbbek, piacuk mindenütt dinamikusan növekszik. A zene és csengőhangok forgama a Juniper Research adatai szerint 2009-re a meghaladja majd a 9 milliárd dollárt. Ebből a csengőhangok 4,8 milliárd dollárt hoznak majd az iparágnak, míg a teljes hosszúságú zeneszámok letöltése a 2004-es évi 20 millió dollár helyett csaknem 1,8 milliárd dollár bevételt generálnak majd.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!