2p

Közel 10 milliárd dollár értékű sajátrészvény-visszavásárlási programot indít a dél-koreai Samsung Electronics, amely több mint egy év elteltével az idei harmadik negyedévben először tudta növelni nyereségét és árbevételét éves bázison.

Az elektronikai cikkeket gyártó multinacionális vállalat közölte, hogy a szeptember 30-án végződött három hónapban nettó nyeresége 28 százalékkal, 5300 milliárd wonra (4,6 milliárd dollárra) növekedett, ami valamivel kevesebb az 5600 ezer milliárd wonos elemzői várakozásoknál.

Értékesítési árbevétele 8,9 százalékkal, 51,7 billió wonra, míg a rendszeres tevékenységből származó nyeresége 82 százalékkal, 7400 milliárd wonra emelkedett. A kedvező eredmények annak köszönhetőek, hogy a félvezető üzletág felfutása ellensúlyozta a mobiltelefon-üzletág gyenge teljesítményét.

A Samsung félvezető üzletága rekordnagyságú, 3660 milliárd won üzleti eredményt ért el a harmadik negyedévben, köszönhetően az okostelefon-gyártók, köztük az amerikai Apple részéről mutatkozó erős keresletnek, valamint a kedvező árfolyamhatásoknak.

A mobiltelefon-ágazat üzleti eredménye az egy évvel korábbi időszakhoz képest 37 százalékkal, 2400 milliárd wonra emelkedett, de ez az összeg elmarad a második negyedévi 2800 milliárd wontól. Bár világviszonylatban a harmadik negyedévben is a Samsung értékesítette a legtöbb, 84,5 millió okostelefont, a nyereségét megnyirbálta, hogy egyes prémiumkategóriás termékek árát csökkentette.

A Samsung árfolyama közel 4 százalékkal ugrott meg a szöuli tőzsdén, miután a vállalat közölte, hogy a következő egy évben 11,3 billió won (9,9 milliárd dollár) értékben tervez visszavásárolni saját részvényeket, amelyeket aztán érvénytelenít. A dél-koreai cég azt ígérte, hogy a következő három év során szabad készpénzállományának 30-50 százalékát juttatja el részvényeseihez alapvetően osztalék formájában.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!