4p

Elkészült az Egységesített Feketelista, mely tizenegy állami nyilvántartást összesít. Mostantól egy helyen kereshetők például a csődeljárás alatt álló cégek, a 100 millió forint feletti adótartozással rendelkező vállalkozások, vagy például a munkaügyi vagy fogyasztóvédelmi bírsággal sújtott cégek.

"A lista elkészítésének fő célja az volt, hogy egy helyen kereshetőek és elérhetőek legyenek a 11 állami adatbázis információi" - hangsúlyozta a bemutatás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

Több mint 370 ezer cég

A listán jelenleg 372 365 cég 531 847 ügyéről találhatunk információt. "Ezzel a honlappal egy új eszközt szeretnénk ajánlani a cégeknek, hogy meggyőződjenek üzleti partnereik likviditásáról, megbízhatóságáról" - hangsúlyozta a főszerkesztő.

A 372 ezer cég közül több mint 200 ezret már töröltek a cégnyilvántartásból. Iklódi András szerint azonban nem hátrány, ha ezekről is vannak információk, mert "sok cég úgy tesz, mintha nem lenne törölve".

Nagy nevek is felkerültek

A listát böngészve kiderül például, hogy eddig a Csemege-Match Kereskedelmi Zrt. kapott a legtöbb alkalommal munkaügyi bírságot: összesen 19-szer jártak el a vállalattal szemben.  A GVH-bírságok listáját a Magyar Telekom vezeti szintén 19 elmarasztalással, második a Tesco, melyet kilencszer büntetett meg a versenyhivatal. Az első tízben van még az OTP, a Pannon GSM, illetve az Auchan is.

A legnagyobb versenyfelügyeleti bírság az Allianz Hungária Biztosító nehévez fűződik, a céget egy alkalommal több mint 5,3 milliárd forintra büntette meg a hatóság. Az adóhiányt összefoglaló listán nincsenek ilyen nagy nevek, azonban érdekes, hogy a rangsort vezető cégnek több mint 9 milliárd forintos adóhiánya van.

Két év munka, 50 millió forint

A szerdai eseményen az is elhangzott, hogy a 45-50 millió forintos beruházással, 20 ember munkája révén megvalósult honlap elkészítését körülbelül kétéves fejlesztőmunka előzte meg. "Amikor a félig kész honlapot megmutattuk Kondorosi Ferenc kormánybiztosnak, aki a feketegazdaság elleni küzdelemért felel, csodálkozott, hogy az ötlet nekik eddig nem jutott eszükbe" - anekdótázott Iklódi András. Szerinte a lista összeállításával részben állami feladatot valósítottak meg magántőkéből.

Az adatokat különböző forrásból szerzik be a szerkesztők, az oldal létrehozása előtt, 2007-ben kikérték az adatvédelmi biztos állásfoglalását is. "Péterfalvi Attila akkori adatvédelmi biztos megállapította, hogy ezek az adatok közérdekűek, mindenki számára hozzáférhetőek, korábban állami adatbázisokban már olvashatók voltak" - emelte ki Iklódi András.

"Mi nem nyúlunk az adatokhoz, tehát ha az adatgazda, például az APEH hibásan közöl valamit, akkor mi azt hibásan tesszük fel a listára. Éppen ezért a felelősség nem minket terhel, hanem az adatgazdát" - véli az oldal főszerkesztője.

Ugyanakkor az oldal készítői komoly jogvitákra számítanak az egyes cégekkel,  melyek felkerülnek a listákra. Ennek azonban szerintük csak akkor lehet alapja, ha ők hibáztak, és az adatgazda helyesen közölte az adatokat.

Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője

Az oldal szolgáltatásainak egy része ingyenesen vehető igénybe, a prémium szolgáltatásokért viszont előfizetési díjat kell fizetni. Ingyenesen kereshet például bárki cégnévre vagy egyéb adatokra harminc esetben, a további adatlekérdezések már díjhoz kötöttek. Emellett egyes településekre is lehet keresni, ami az önkormányzatoknak lehet hasznos, hiszen megtudhatják, hány feketelistás cég van a területükön.

Mindezek mellett toplistákat, grafikonokat is találhatunk az oldalon például a legtöbbször elmarasztalt cégekről vagy a felszámolások számának alakulásáról az utóbbi tíz évben. Az adatbázis 1998-tól tartalmaz adatokat. A honlap naponta frissül, azonban vannak olyan adatok, melyeket például negyedévente közölnek a hatóságok - hangsúlyozta Iklódi András.

Ötezer potenciális előfizető

Az előfizetők számára elérhető szolgáltatás például a cégfigyeltetés, mely azt jelenti, hogy egy vagy több kiválasztott cég esetében folyamatosan értesítést kap a felhasználó arról, ha változás történik a listában. Szintén a prémium szolgáltatások közé tartozik a vevőkör-átvilágítás, melyet elsősorban a közepes és nagy cégek használhatnak.

Iklódi András szerint elsősorban a nagyobb vállalatok és költségvetési szervek lehetnek az oldal előfizetői, ami körülbelül ötezer potenciális ügyfelet jelent.

Az előfizetési díjakat az éves nettó árbevétel alapján állapítják meg. Vállalatok esetén legalább 75 ezer forintot kell fizetni egy féléves hozzáférésért, míg a költségvetési szervek már 25 ezer forintért is böngészhetnek az adatbázisban.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!