3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A társadalom öregedése miatt a vártnál sokkal korábban, már 2015-ben 66 év lehet a nyugdíjkorhatár Nagy-Britanniában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) által csütörtökön ismertetett adatok alapján nem fenntartható az a terv, amely szerint három évtized alatt fokozatosan emelkedne a nyugdíjkorhatár.

Jelenleg egy nyugdíjasra négy dolgozó korú felnőtt jut, ez a szám azonban 2040-re háromra esik majd. A rendelkezésre álló adatok szerint 2030-ra a jelenleginél 5,6 millióval több 65 éven felüli tagja lesz a brit társadalomnak.

Az előző, munkáspárti kormány elképzelései szerint a nők esetében 2020-ra 65 évre emelkedett volna a nyugdíjkorhatár, míg 2026-ban már mindkét nem képviselői 66 éves korukban vonulhattak volna vissza. A korhatár további fokozatos emelkedése 2046-ig ment volna végbe, addigra 68 év lett volna a korhatár.

Újabb kutatások azonban kimutatták: a várható élettartam olyan gyors ütemben növekszik, hogy egy most születő kisfiú 2 és fél évvel tovább él majd mint amikor a munkáspárti kormány 2006-ban vázolta a nyugdíjreformról szóló terveit.

A szigetországban 2010-ben születő fiúgyermekek várható élettartama 89, a lányoké 90 év. Ez két évtizeddel több mint 1940-ben, amikor először határozták meg a nyugdíjkorhatárt. A mostani demográfiai trendek alapján a gyerekek negyede századik születésnapját is megérheti.

Steve Webb nyugdíjügyekért felelős államtitkár rámutatott: az új konzervatív-liberális kormány nem hagyhatja tovább figyelmen kívül az öregedő társadalommal járó következményeket.

Nagy-Britanniában júniusban kezdődött hathetes nyilvános konzultáció a nyugdíjkorhatár emelése új határidejének meghatározásáról. A kabinet tagjai pénteken fejezik be az egyeztetést, az eredmények közzététele jövő hónapra várható. Értesülések szerint Ian Duncan Smith munkaügyi miniszter nemrég még úgy vélekedett, hogy a férfiak esetében 2016-ra, míg a nők esetében 2020-ra emelkedne 66 évre a nyugdíjkorhatár.

A változások azt jelentik: 3,3 millió férfi és 3,6 millió nő számíthat arra, hogy plusz egy évet kell dolgozniuk, mielőtt visszavonulhatnának. A munkaügyi tárca vezetése a The Daily Telegraph című napilap értesülése alapján most már azzal számol, hogy a férfiak 2015-ben, a nők pedig 2019-ben 66 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba. A hosszú távú előrejelzések is változtak, a 68 éves korhatár legkésőbb 2038-ban életbe lépne.

Elemzések rámutattak: a nyugdíjkorhatár egy évvel történő kitolása több mint 1 százalékos hozzájárulást biztosít a bruttó nemzeti termékhez (GNP), és a munkavállalók nyugdíjszámláján is nagyobb - 10 százalékkal magasabb - összeg halmozódik fel.

A statisztikai hivatal szerint a várható élettartam tekintetében különösen Anglia észak-keleti részén, valamint Skóciában mutatkozott kedvező változás, korábban ezeken a területeken alacsonyabb élettartamra lehetett számítani mint például Délkelet-Nagy-Britanniában.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!