2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Videoton vállalatcsoport tavaly a 2006. évinél - nem konszolidáltan - tizenöt százalékkal nagyobb árbevételt ért el - mondta el a cégcsoport vezérigazgatója. A cég partnerei nem a Videoton márkájú termékekben látja a jövőt, hanem a globális termékek fejlesztését várják a cégcsoporttól.

Sinkó Ottó az árbevétel nagyságát nem kívánta számszerűsíteni, de a vállalkozás elnök-vezérigazgatója, Széles Gábor 2006. év végi tájékoztatása szerint a Videoton akkori forgalma csaknem százmilliárd forint, nyeresége pedig nyolcmilliárd forint volt. A tizenhét nagyobb és néhány kisebb tagvállalatot magába foglaló, mintegy nyolcezer dolgozót foglalkoztató cégcsoportnak tavaly "néhány százalékkal" sikerült növelnie a nyereségét is - közölte a vezérigazgató.

Sinkó Ottó tájékoztatása szerint az árbevétel 70-80 százaléka az alkatrészgyártásból- és szerelésből, valamint a gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokból származott.

A vállalkozás tevékenységén belül a legnagyobb hányadot az autóelektronika teszi ki, de jelentősen nőtt a háztartási elektronikai termékek és alkatrészek előállítása, valamint emelkedett a szolgáltatások, s a mérnöki tevékenységet magába foglaló munka aránya is. A cégcsoport termékeinek, szolgáltatásainak mintegy 80 százalékát külföldön használják fel.

Mivel tavaly üzleti partnerei a cégcsoport privatizálása óta először - főként a háztartási elektronika területén - már termékfejlesztést is "követeltek" a Videotontól, az idei év legnagyobb kihívásaként, ennek is meg akar felelni a vállalkozás - hangsúlyozta Sinkó Ottó.

Mint mondta, nem Videoton márkájú, hanem multinacionális, globális termékek fejlesztését várják a cégcsoporttól. A feladat megvalósításához a Videotonban megvannak az "alapképességek" és biztosított a megfelelő szervezet is, de ez a fajta nagy volumenű termékfejlesztés eddig hiányzott a cég palettájáról.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!