2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem változott márciusban a munkanélküliség az eurózónában havi összevetésben. A 18 tagállamot felölelő euróövezetben 2013 decembere óta 11,8 százalék a ráta, de alacsonyabb a tavaly márciusi 12 százaléknál - tette közzé legfrissebb adatait az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.

A 28 tagállamból álló EU-ban szintén nem volt változás márciusban az előző hónaphoz képest. Az állástalanok aránya 10,5 százalékon állt márciusban, ami alacsonyabb az egy évvel korábbi 10,9 százaléknál.

Az Eurostat becslése szerint az EU-ban 25,699 millió munkanélküli volt márciusban, közülük 18,913 millióan az eurózóna valamely országának állampolgárai voltak. Februárhoz képest a munkanélküliek száma 66 ezerrel volt alacsonyabb az EU-ban és 22 ezerrel kisebb az euróövezetben márciusban. Tavaly márciussal összevetve a munkanélküliek száma 929 ezerrel csökkent az EU-ban és 316 ezerrel mérséklődött az euróövezetben.

A tagországok közül márciusban Ausztriában (4,9 százalék), Németországban (5,1 százalék) és Luxemburgban (6,1 százalék) volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, míg Spanyolországban a legmagasabb, 25,2 százalékkal. A görög adat még nem ismert.

Magyarországról az Eurostat még szintén nem rendelkezett márciusi adatokkal. Februárban 7,9 százalék, januárban 8,2 százalék volt a munkanélküliség Magyarországon. Az Eurostat pénteken azt közölte még a februári adat alapján, hogy éves összevetésben Magyarországon esett a legnagyobb mértékben a munkanélküliség, 11,2 százalékról 7,9 százalékra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!