A Magyar Lízingszövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a grémium új elnökségi tagokat is választott, az elnökség tagja lett Vály Judit, az MKB-Euroleasing vezérigazgatója, Strbka János, az IKB Leasing ügyvezető igazgatója és Merk Gábor, a Merkantil Bank ügyvezető igazgatója.
A közleményben kitérnek arra: az új elnök megválasztására azért volt szükség, mert a korábbi elnök, Jenei Viktor sűrűsödő elfoglaltságai miatt lemondott elnöki posztjáról, ugyanakkor továbbra is tagja marad a vezető testületnek.
A múlt évben az év lízingszakemberének megválasztott Nyikos Katalin okleveles közgazdász, aki évtizedes pénzügyi és lízingszakmai tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Hitelbanknál treasury pénzpiaci vezetőként dolgozott, később a West LB-nél, az ABN Amrónál töltött be vezető tisztségeket. 2001 óta a Deutsche Leasing Hungária ügyvezetője és igazgatósági tagja, 2010 óta az Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja, 2013 óta pedig a szervezet alelnöke.
"Komoly kihívást jelent számomra az elnöki poszt, a tagvállalatoknak a fő célja az, hogy a következő időszakban is emelkedő pályán maradjon az utóbbi időszakban folyamatosan növekvő lízingpiac. Stabil, fenntartható növekedésre számítunk elsősorban a kis- és középvállalkozások részéről felmerülő finanszírozási igénynek köszönhetően" - mondta Nyikos Katalin a Magyar Lízingszövetség közgyűlésén. Hozzátette, hogy a lízingszövetség tagvállalatai az idén a teljes piac 5 százalékos növekedésére számítanak.
Közölték: a Magyar Lízingszövetség megújult vezetése a következő tagokból áll: Nyikos Katalin elnök (a Deutsche Leasing Hungária igazgatósági tagja), Tekse Kálmán alelnök (az Arval Magyarország ügyvezető igazgatója), Strbka János alelnök (az IKB Leasing ügyvezető igazgatója), Fekete Csaba (a De Lage Landen vezérigazgatója), Jenei Viktor (az FHB Lízing vezérigazgatója), Merk Gábor (a Merkantil Bank ügyvezető igazgatója), Vály Judit (az MKB-Euroleasing vezérigazgatója).
MTI