A vezérigazgató azt mondta, hogy a négy erőművet megépítő Enel és Electricité de France (EdF) nem zárja ki más társaságok részvételét a beruházásokban. Feltételül szabták azonban, hogy az ellenőrzést az Enel és az EdF gyakorolja.
Claudio Scajola olasz ipari miniszter május végén azt közölte, hogy Olaszország 2018-ra visszatér az atomenergia használathoz. Így 2010-től pályázni lehet atomerőmű létesítésére. A tervezett menetrend szerint az építési munkálatok 2013-ban indulnak és 2018-ra üzembe helyezik az első atomerőművet.
A fejlesztési program eredményeképpen az ország áramigényének 25 százalékát nukleáris forrásból fedezik majd, így legkevesebb 30 százalékkal csökken az olasz vállalatok villanyszámlája.
A csernobili katasztrófa után, 1987-ben Olaszország népszavazással a nukleáris energia használatának elvetéséről döntött. Ezután az utolsó atomreaktort is leállították, Silvio Berlusconi viszont tavaly májusi hatalomra jutása után bejelentette
e lépés felülvizsgálatát, és idén februárban atomenergetikai együttműködési megállapodást írt alá Nicolas Sarkozy francia elnökkel. Olaszország Oroszországgal is hasonló megállapodást kötött.
MTI/Menedzsment Fórum