1p

Utas nem volt benne. De még öt évig tesztelik, és ha minden jól megy, lesz.

Először teszteltek önvezető légitaxit Dubajban, egyelőre utasokat nem szállított - jelentette be a közlekedési hatóság hétfőn.

(forrás: YouTube)

A kétüléses, helikopterre hasonlító drón biztonsági berendezéseihez ejtőernyők és kilenc, egymástól független akkumulátor-rendszer is tartozik - idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál a dubaji út- és közlekedésügyi hivatalt (RTA).

A német központú Volocopter gyártásában készült prototípus 30 percig képes repülni, maximális sebessége óránként 100 kilométer.

így képzelt el előre a Volocopter a dubaji próbarepülést

Az RTA tervei szerint a légitaxi a város metrót, villamost és buszt magában foglaló tömegközlekedési hálózatának lesz a része. Az utasok telefonos alkalmazással foglalhatnak maguknak dróntaxit, érkezését, helyét és útvonalát is ezen követhetik majd nyomon.

A hivatal becslései szerint a tesztek még öt évet vesznek igénybe, míg az úttörő közlekedési eszköz biztonsági berendezéseivel és törvényi szabályozásával elkészülnek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!