2p

Egy hónappal azt követően, hogy a szingapúri Patec konszern bejelentette, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón építi fel első gyárát európai gyárát, a cég máris helyszínt váltott: Miskolcon, a japán érdekeltségű Shinwa telephelyén, egy bérelt csarnokban kezdi meg a munkát - írta az Észak-Magyarország pénteken.

A Patec június elején közölte: Szikszón építi fel első európai üzemét. A cég magyarországi leányvállalata autógyáraknak és motorkerékpárgyáraknak gyártana alkatrészeket, ám a hetven embernek munkát adó üzem máris új helyszínt keresett és talált - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapban.

A lapnak nyilatkozó szikszói polgármester szerint néhány, a bérleménnyel kapcsolatos apróságra hivatkoztak a szingapúriak a helyszínváltás miatt, a gépeket pedig már el is vitték. Az ázsiai befektetők úgy fogalmaztak: megrendelőik igényeit minél hamarabb ki akarják elégíteni, ám a szikszói beruházás még csak a kezdetén állt, így nem várhatnak tovább. A japán Shinwa miskolci gyára viszont felajánlotta volt fémprésüzemének épületét, amelyben minimális engedélyeztetés után rövid időn alatt már meg is lehet kezdeni a munkát.

A  szingapúri cég ugyanakkor nem kívánja megszüntetni a kapcsolatot Szikszóval, ahol eddig több tízmillió forintos beruházást hajtottak már végre - írta az Észak-Magyarország.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!