2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pénteken tesz újabb kísérletet a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma arra, hogy megválassza a nagyobbik köztévé elnökét; sorrendben ez a harmadik pályázat a március elején megüresedett posztra.

Czeglédi László kuratóriumi elnök közlése szerint reggel nyolc órakor ül össze a parlamenti frakciók delegáltjaiból álló testület, hogy - kétharmados voksaránnyal - jelötlet állítson a tisztségre a 13 induló közül; ha ez sikerül, a javaslatot hasonló arányban kell jóváhagynia a civil szervezetek képviselőivel kiegészült, déltől tanácskozó nagykuratóriumnak.

Testületi tagoktól származó értesülés szerint szerda délután informális ülést tartott a kuratóriumi elnökség, de nem körvonalazódott olyan személyi javaslat, amely megkaphatná a hét szocialista, három fideszes, két szabad demokrata, valamint egy-egy MDF-es és KDNP-s delegált kétharmadának szavazatát.

Korábbi sajtóinformációk szerint a mostani pályázók között van még Baló György, Szinetár Miklós, Pálffy István, Szabó Stein Imre és Zelles Sándor mellett a legutóbbi kör két döntőse, Havasi János és Székely Ferenc is; előbbi négy, utóbbi - a szükségesnél épp eggyel kevesebb, azaz - kilenc voksot kapott a május 30-ai jelöltállításkor.

A médiatörvény előírásai szerint a megbízatás négy évre szól, ám egy alkalommal - az elnökké választáshoz szükséges arányú támogatás mellett - lehetővé teheti a kuratórium, hogy pályázat nélkül újrázzon a hivatalban lévő vezető.

Ilyen döntésre eddig egyetlen alkalommal, idén szeptember végén került sor, amikor Cselényi László, a Duna Televízió elnöke jövő februárban lejáró hivatali idejét toldották meg négy esztendővel; az MTV-ben a médiatörvény 1996-os hatály lépése óta egyetlen elnöknek, az idén márciusban távozó Rudi Zoltánnak sikerült kitöltenie mandátumát.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!