3p

A sajtóágazat szereplőinek befizetéseiből fenntartott pénzalappal biztosítaná a nyomtatott média továbbfejlesztését a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), amely a szféra közvetett állami támogatását is szorgalmazza - mondta az MTI-nek a szervezet elnöke.

"Mostanra jött el az idő, amikor jelentős pénzeket kell visszaforgatni bizonyos szegmensekbe, különben az ágazat még nagyobb bajba fog kerülni" - mondta Kázmér Judit.

Hozzátette, főleg a kis példányszámú, minőségi kiadványok szorulnak pluszforrásra, amelyek nélkül nem tudják fejleszteni eszközparkjukat, képezni munkatársaikat.

Mint mondta, ha nem sikerül a jelenlegi öt százalékon tartani az újságok általános forgalmi adóját, egy sor kisebb kiadó húzhatja le a rolót.

Elsősorban olvasásra nevelő iskolai programjaikat bővítenék; "tavaly 130 millió forintot fordítottunk ezekre, 18 ezer gyereket juttatva napi- vagy szaklapokhoz, de ez még mindig kevés" - említette meg.

Megjegyezte: Franciaországban 200 millió, Lengyelországban 10 millió, Norvégiában 9 millió, Belgiumban 8 millió euróval támogatja évente az állam az ilyen programokat.

Kázmér Judit hangsúlyozta, hogy a szövegértés fejlesztése és a diákok műveltségi szintjének emelése mellett e projektek célja az is, hogy egyfajta gazdasági életképességre tanítsák az olvasottakon keresztül a fiatalokat.

Az MLE elnöke szerint közvetett módon is támogathatná a kormányzat a hazai nyomtatott médiumokat, például oly módon, hogy az adóalapból teljes egészében leírhatóvá teszi az előfizetési díjakat, vagy csökkenti a lapterjesztés egyes adóterheit.

Ugyanakkor az ágazat számára előnytelennek nevezte azt a nemrégiben kelt francia államfői javaslatot, hogy minden 18. életévét betöltött fiatal kapjon egy általa választott újság-előfizetést.

"Magyarországon e korosztály zöme még a szüleivel lakik, márpedig korántsem volna üdvös, ha hagynánk, hogy sok család az ajándéklap miatt lemondja már meglévő előfizetéseit" - említett egy újabb szempontot a lapkiadók egyesületének elnöke.

A támogatandók között említette Kázmér Judit "a tönk szélére jutott hazai nyomdaipart", hiszen ha az egyes cégek nem tudják végrehajtani a jobb minőséget és rugalmasabb működést lehetővé tevő modernizációt, akkor előbb-utóbb piac nélkül maradnak.

Ráadásul a kihasználatlan kapacitások, valamint az ausztriai és szlovákiai bérmunkák növekvő aránya miatt attól is tartani kell, hogy a hazai nyomdák áremelésre kényszerülnek, amivel csak tovább rontják saját pozícióikat - mondta.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!