2p

Több mint 4000 közfoglalkoztatott dolgozott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál 2015 januárjában - derül ki a Belügyminisztérium adataiból.

A Belügyminisztérium március 25-én indította el a közfoglalkoztatási portálját, melyen a munkáltatóknak és a közmunkásoknak is szóló hasznos információk mellett havi statisztikák is elérhetőek a legnagyobb közfoglalkoztatókkal együtt.

A 2015 januári adatok szerint hazánkban havi átlagban 180,1 ezer közfoglalkoztatott volt, akiket kimagasló mértékben két szervezett foglalkoztatott.

A Nemzeti Művelődési Intézetnél 4522 közmunkás volt, ami megegyezik a tavaly decemberi adattal.

Ellenben év elején

a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) 1650 közmunkást vett fel

a BM adatai szerint. Így januárban már 4028 közmunkás volt a KLIK-nél, vagyis a második legnagyobb foglalkoztató volt a központ.

A KLIK arról tájékoztatta az mfor.hu-t, hogy intézményeikben a közfoglalkoztatottak egyrészről technikai munkaköröket látnak el, mint takarító, karbantartó, portás, adminisztrátor, másrészről pedig pedagógiai asszisztensi, vagy például szabadidő szervezői feladatokat végeznek, amennyiben az előírt végzettségi és szakképzettségi követelményeknek megfelelnek.

A legnagyobb foglalkoztatók listáját vizsgálva elmondható, hogy a területi vízügyi igazgatóságok is szép számmal adnak munkát a közfoglalkoztatottaknak, de a MÁV Zrt.-nél is 1388 dolgozót találhatunk ilyen pozícióban.

Ami az önkormányzatokat illeti, Miskolc vonzásában 1126-an, Komlón 1080-an, Salgótarjánban 1126-an, Pécsen pedig 999-en dolgoznak. Miskolc esetében egyébként az adatok arról árulkodnak, hogy 181 fős "leépítés" volt decemberről januárra.

Nem sok új pozíció nyílt

Az újonnan létrejött közmunkás állások szempontjából a január meglehetősen gyenge volt, hiszen összesen a decemberi 99 157 hely után mindössze 41 744 új közmunkás lehetőség nyílt a munkanélküliek számára.

Ebből is a legtöbb Borsod megyében, több mint 7000, ami viszont ennél is érdekesebb, hogy hiába tekinthető jóval egészségesebbnek a munkaerőpiac Budapesten például a nehezebb helyzetű észak-magyarországi régiókhoz képest, a második legnagyobb számban itt jelentettek be új közmunkás pozíciót, majdnem 6000-t.

Ezzel szemben 300-nál is kevesebb új lehetőség nyílt az érintetteknek Tolna, Komárom, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!