3p

Újra csúcsra járatta a Cégbíróság a vállalkozások törlését, amennyiben 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon áprilisban. Ez újabb cégtörlési rekordot jelent, az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra.

Hosszú hónapok lassú csökkenése után áprilisban ismét csúcsra ugrott a megszűnő gazdasági társaságok száma Magyarországon. A cégbíróság 5327 vállalkozást törölt egyetlen hónap alatt, ami új rekord a statisztikában. Eddig egyetlen egyszer, 2015 szeptemberében kúszott 5000 fölé a mutató. „Továbbra is azt gondoljuk, hogy mostantól nyugodtabb hónapok következhetnek, mert az alvó és magára hagyott cégek ellen 2014-ben indított offenzíva tavaly lezárult, így lassan az utórengéseknek is el kell halniuk” – mondja az Opten igazgatója. Ezt a trendet segíti az is, hogy a korlátolt felelősségű társaságok jegyzett tőkéjének 3 millióra forintra emelésének határidejét 1 évvel eltolta a kormány, így újabb cégtörlési hullám csak 2017-ra várható.

Az igazgató szavait alátámasztja, hogy a 2015 tavaszi havi 4-5000 új kényszertörlési óta a hatóság egyre kevesebb ilyen eljárást indít. "Bár az áprilisi 1755 kényszertörlés valamivel több, mint amit az elmúlt hónapokban megszoktunk, trendváltásról nem beszélhetünk. A kényszertörlések száma vélhetően elérte üzemi hőfokát, és a jelenlegi gazdasági, cégjogi és üzleti etikai helyzet mellett a számuk havi 1500 körül állandósulni látszik, ami a gazdaság állapotáról keveset árul el, sokkal inkább a hazai cégstruktúra éretlenségét jelzi” – teszi hozzá Pertics Richárd.

A megszűnéshez vezető másik gyakori eljárás a felszámolás, amit a hitelezők indítanak eladósodott cégekkel szemben. "Ezek száma 2012-13-ban nemritkán meghaladta a havi 1800-2000 darabot, azóta azonban szépen visszaesett, ami azt támasztja alá, hogy a magyar gazdaság a kormányzat szigorító intézkedéseinek hatására némileg fehéredik" – mondja az Opten igazgatója. Áprilisban 1577 céget töröltek felszámolás miatt, az újonnan közzétett felszámolások száma pedig 824 volt, ami lényegében a fele a rosszabb időkben rögzített adatoknak.

Az ország, ahol nem illik hajat szárítani

A jó hírek ellenére nem látszik ugyanakkor növekedés az új társaságok alapításában. Áprilisban 2157 új céget jegyeztek be, ez nem hozott változást a 2014 közepe óta tartó stagnálásban. "Szigor ide, szigor oda, a cégjogi környezet már egy ideje stabil, és egy prosperáló gazdaságban javuló vállalkozási kedvet kellene tapasztalnunk. Ezzel szemben a kedvező hitelezési környezet ellenére a cégalapítások száma két éve stagnál, ami leginkább azt sugallja, hogy a vállalkozói bizalom még nem állt helyre" – mondja Pertics Richárd.

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index áprilisi értéke megyénként átlagosan 14 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve az áprilisi Opten – CFI Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Zala megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér megye produkálta.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!