4p

2001 óta a legköltségesebb légikatasztrófa lehet az Air France gépének múlt heti lezuhanása a biztosítók számára, mivel a cégeknek ki kell fizetniük az összetört gép árát, valamint az áldozatok családját is kárpótolni kell - írja a Bloomberg. A legtöbbek a párizsi székhelyű Axa fizetheti ki az áldozatok családjának.

Minden áldozat családja legalább 150 ezer dollár kártérítést kaphat a biztosítótól, de készek vagyunk további tárgyalásokra az összeget illetően - nyilatkozta a Bloombergnek Patrick de La Morinerie, az Axa légiközlekedésért felelős vezetője. A biztosító képviselői a héten arról tájékoztatták a hozzátartozókat, hogy minden áldozat után 24 ezer dolláros összeget kaphatnak kezdetben a nemzetközi egyezmények alapján.

150 ezer dollárt kaphatnak az áldozatok után

A pontos összeg majd még attól függ, hogy mennyi kieső jövedelmet állapítanak meg az áldozatok hátralévő életét illetően, illetve, hogy mennyiben sikerül a légitársaság felelősségét megállapítani a balesetben. A biztosítóknak később majd várhatóan a gép gyártóját, az Airbust is kárpótolni kell, ha sikerül kideríteni, pontosan miért zuhant a gép az Atlanti-óceánba.

"Sokba fog kerülni a biztosítóknak" - nyilatkozta a Bloombergnek Stephen Riley, a Global Aerospace Underwriting Managers ügyvezetője. "Ez lesz a legnagyobb légikatasztrófa miatti veszteség a biztosítóknak azóta, hogy 2001 végén az American Airlines gépe lezuhant Queens-ben 265 ember halálát okozva. Akkor mintegy 600 millió dollár volt a kár" - tette hozzá a szakember.

Riley cége egyébként 7,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik abban a vegyesvállalatban, melyet a biztosítók és az Air France hoztak létre az utasok biztosítására. Az amerikai AIG biztosítótársaság, mely 12,5 százalékos tulajdonrésszel van benn a konszernben 21 millió dolláros veszteséggel számol - olvasható a Bloomberg cikkében.

A biztosítók a nemzetközi szabályozás alapján kötelesek kártalanítani az áldozatok házastársait, gyermekeit, illetve bizonyos esetekben a szüleiket is. Az összeg egy részét viszont visszakövetelhetik a repülőgép gyártójától, ha bebizonyosodik az ő felelősségük.

Évekig várhatnak a pénzre


Az Axa szakértője a kártérítések kapcsán hozzátette: légikatasztrófák esetében általában két-három évig is elhúzódik a procedúra, azonban bizonyos esetekben a bíróságok túlterheltsége miatt akár egy évtizedig is eltarthatnak a perek.

A Bloomberg idézi Flavia Fornaciarit is: a brazil jogász szerint cégének vannak olyan ügyfelei, akik még 2007-es, sőt egyesek 1996-os repülőgépbalesetekben veszítették el hozzátartozóikat, de még mindig nem kapták meg a kártérítést. "Itt Brazíiliában ez általában lassan megy" - teszi hozzá ezzel kapcsolatban a jogász.

A brazil Tam SA légitársaság 2007-ben 118 435 dollárnyi kompenzációt ajánlott fel egy repülőgépszerencsétlenség áldozatai után a családtagoknak, miközben a rokonok polgári perben még kétszer ekkora összeget harcoltak ki. A cég közleményében azt állította, hogy a két évvel ezelőtti baleset áldozatainak családjait nagyrészt már kárpótolta.

Az Egyesült Államokban hasonló balesetek esetén jóval nagyobb kártérítésre tarthatnak igényt az örökösök: az idén februárban Buffaloban lezuhant gép áldozatainak családtagjai például fejenként 2,7 millió dollárt várhatnak becslések szerint.

A biztosítók máris arra számítanak, hogy az utóbbi időben megszaporodó légikatasztrófák miatt kénytelenek lesznek megemelni a biztosítások költségeit. Egy biztosítási szakember szerint átlagosan akár 20 százalékos áremelésre is készülhetnek a cégek.

A súlyos légikatasztrófák száma tavaly 36 százalékkal emelkedett világviszonylatban, így összesen 34 ilyen eseményt regisztráltak. Ez a negyedik legtöbb az utóbbi egy évtizedet figyelembe véve - olvasható a Flight International magazin cikkében.

A 2001 szeptember 11-i New York-i terrortámadások áldozatai után az amerikai kormány minimum 250 ezer dolláros kátrérítést fizetett, a  legmagasabb összeg pedig 7,1 millió dollár volt. A hozzátartozók átlagban több mint 2 millió dollárt kaptak az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!