2p

Úgy néz ki mint egy iPad de csak egy tizennegyedébe kerül - Indiában bemutatták annak az iskolások számára kifejlesztett tábla-számítógépnek a prototípusát, amely mindössze 27 euró (7700) körüli összegbe kerül majd.

A Linux operációs rendszerrel működő számítógép gyártását a tervek szerint jövőre kezdik meg.

A számítógép olyan egyszerű feladatokra lesz alkalmazható, mint a szövegszerkesztés, az internetes böngészés, valamint videokonferenciák lebonyolítása. Lehetőség nyílik a számítógép napelemekkel való energiaellátására is, ami Indiában a civilizációtól távol eső helyek miatt fontos szempont.

Kapil Szibal (Kapil Sibal) emberi erőforrás fejlesztési miniszter az indiai elit egyetemek hallgatóit és professzorait kérte fel a számítógép kifejlesztésére. A fejlesztés célja az ár 10 dollárra csökkentése volt. A minisztérium szóvivője Mamta Varma rámutatott, hogy a költségek csökkentése miatt a készülék például nem is rendelkezik merevlemezzel, hanem memória kártyákat használ a célra. A nyílt forráskódú szoftverek igénybe vétele is a költségek csökkentését szolgálja. A szóvivő szerint már számos nagy számítógép gyártó, közöttük egy tajvani vállalat is jelezte szándékát a készülék gyártására, de szerződéskötésre még nem került sor.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!