3p

Távozik posztjáról 2011. május 31-ével Papp Edit, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki 2007 óta irányítja Magyarország második legnagyobb pénzintézetét.

Papp Edit az Erste Banknál eltöltött több mint tíz éves felsővezetői pályafutása során sikeresen építette ki és bővítette a pénzintézet vállalati üzletágát, de emellett évek óta csoportszintű koordinálói feladatot is ellátott az Erste Group Corporate Board elnökeként. 2007-től irányítása alatt az osztrák tulajdonú Erste Bank Hungary pénzügyi csoport megszilárdította helyét a magyar nagybankok sorában. A jövőben Papp Edit más szakmai kihívásokat kíván keresni Magyarországon.

„Papp Edit tíz éven át volt a vezetőség tagja, s ez idő alatt nagyon sokat tett a bankcsoportért, akár a magyarországi üzletágunk fejlesztését, akár a csoportszintű feladatokat illetően. Edit vezetésével az Erste igen sikeresen kezelte a pénzügyi válságot azzal, hogy következetesen kitartott a szigorúan az alaptevékenységet, vagyis az ügyfeleket és az ügyfelek igényeit a középpontba állító üzleti stratégia megvalósítása mellett. Teljes mértékben elfogadjuk és tiszteletben tartjuk döntését, és csakis a legjobbakat kívánjuk neki a szakmai és a magánéletében egyaránt. Hálásak vagyunk, hogy még pár hónapig vállalja a poszt betöltését, ezzel is támogatva a zökkenőmentes átmenetet” – mondta Andreas Treichl, a tulajdonos Erste Group vezérigazgatója.

„Pályafutásom legizgalmasabb 10 évét töltöttem a banknál, azonban nemrégiben elérkezett az a pillanat, amikor úgy éreztem: szaktudásomat újabb kihívások elé szeretném állítani” – jelentette ki Papp Edit döntését kommentálva. Véleménye szerint vezetése alatt a bank tevékenységét az üzleti növekedés, a magas szintű és biztonságos banküzem működésének megteremtése jellemezte. Ennek köszönhető, hogy a pénzintézet a versenytársakkal szemben a válság közepette is elsősorban az ügyfelek igényeire tudott fókuszálni, többek között az Erste Bank Hungary elsőként vezetett be olyan könnyítéseket, amelyek az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott hiteleseket segítették. A fentiek mind hozzájárultak a bank piaci elismertségének folyamatos növekedéséhez. Emellett a pénzintézet több átfogó programot is indított a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében.

Papp Edit több mint 20 év alatt felhalmozott tudásával és bankszakmai tapasztalatával, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagjaként egyike lett a pénzügyi kultúra elismert "nagyköveteinek”.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!