A vállalat már korábban közölte, hogy 1500 dolgozójától megválik az említett országokban. Ehhez jöhet hozzá a mostani 1000, illetve az iroda bezárása esetén még mintegy 200 alkalmazott. Az Altadis dolgozóinak száma az akvizíciók miatt idén nagyjából 29 ezerre nőtt - írja a Bloomberg.
A mostani leépítéstől a cég mintegy 50 millió euró megspórolását reméli 2008-ig, de még így is kevésbé lesz költséghatékony, mint az Imperial Tobacco Group Plc-hez hasonló riválisai. Ahhoz, hogy elérje az Imperial szintjét, 1850 munkahelyet kellene megszüntetnie. Az Altadis jelenleg 7,3 szál cigarettát termel dolgozónként, szemben az Imperial 9,9 vagy a Gallaher 11,7 milliójával.
Európa négy legnagyobb dohánycége több mint 7000 munkahely megszüntetését jelentették be 2000 óta az európai országok dohánycikkekkel kapcsolatos szabályozás és adók szigorítása miatt. Ugyanezért az Altadis és olyan riválisai, mint a British American Tobacco Plc az észak-afrikaihoz és ázsiaihoz hasonló fejlődő piacokon terjeszkednek.
Spanyolországban például csütörtökön fogadtak el egy a munkahelyi dohányzást tiltó és a dohányáru vásárlásának korhatárát megemelő törvényt. Michel Favre pénzügyi igazgató szerint az ország cigarettapiaca emiatt jövőre 3-5 százalékot csökkenhet.