60 milliárdból fejlesztenék az elővárosi vonalakat
60 milliárdból fejlesztenék az elővárosi vasutat
Heinczinger hozzátette: a mostani beszerzés csak első lépése az elővárosi forgalom modernizációs stratégiájának. Ennek keretében már előkészítés alatt áll a Budapesti Elővárosi Vasúti Projekt, mely kiterjed mind a 11 fővárosba befutó vasútvonalra. A 60 milliárd forintra tervezett EU-projekt fele járműbeszerzés, fele infrastruktúra-fejlesztés. Már készül a döntéselőkészítő tanulmány, a pályázatot pedig 2006-ban nyújtanák be az Európai Uniónak. Amennyiben azt elfogadják, a program 2007-2010 között valósulhat meg.

A tervek szerint a székesfehérvári vonalon - kohéziós forrásból - teljesen átépül majd az elővárosi vonalszakasz. A projekt tartalmazza az elővárosi járatsűrűség növelését biztosító, Kelenföld és Tárnok közötti második vágány megépítését is. A beruházás első része - Kápolnásnyék és Dinnyés között - 2007-ben indulhat. Emellett elkészült a pusztaszabolcsi vasútvonal rekonstrukciójának döntés-előkészítő tanulmánya: itt a beruházás várhatóan 2010-ben kezdődhet el.
Ötödével növelték a forgalmat a Siemens-vonatok
Heinczinger a Flirtöktől hasonló forgalomnövelő hatást vár, mint a Budapest-Esztergom vonalon már bevált Siemens Desiróktól. Ott az első tizenhárom Desiro két éve állt üzembe, ez idő alatt az utasforgalom 22 százalékkal nőtt. Ez napi átlagban közel 700 plusz utast jelent. (Bár a vonatok európai színvonalához valóban nem fér kétség, tapasztalataink szerint - a kevés ajtó miatt - a beszállás a korábbinál és az elvárhatónál is lényegesen több időt vesz igénybe.)
A vasúttársaság vezetése ez év februárjában írta alá a további tíz Desiro megvásárlására szóló finanszírozási szerződést. Ennek megfelelően 7 motorvonat nemrégiben állt forgalomba, az utolsó három szerelvényt pedig 2006 januárjára várják. A MÁV ezen felül eddig 300 elővárosi forgalomban közlekedő kocsit újított fel, 2006-ban pedig további 80 kocsit korszerűsít.
A Stadler-vonatok gyártása, illetve leszállítása révén - egy éven belül - mintegy ezer új munkahely keletkezhet hazánkban, mondta el kérdésünkre Dunai Zoltán. Tájékoztatása szerint a hazai beszállítási hányad induláskor 20 százalék körül mozog majd, a sorozat végén pedig 40 százaléknál is több lesz. A magyar alvállalkozók tevékenységét a Transelektro-csoport koordinálja.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum