2p

György Istvánt (54) nevezték ki a bécsi központú update software AG budapesti leányvállalata, az update software Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatójává.

A villamosmérnök, valamint az adat- és távközlési szakmérnöki, illetve gazdasági mérnöki diplomával rendelkező szakember feladata az update software Magyarország Kft. hazai piacrészesedésének növelése, a szakértői partnerhálózat kialakítása és a regionális terjeszkedés elősegítése.

György István

György István pályáját 1976-ban a Telefongyárban kezdte fejlesztő mérnökként, majd az Országos Meteorológiai Szolgálatnál digitális képfeldolgozással foglalkozott. Kisebb pályamódosítással 1985 óta dolgozik az informatikai piacon. A több mint 20 éves informatikai piaci tapasztalatokkal rendelkező szakember a 80-as évek végétől sikeresen vett rész a Systrend Kft. létrehozásában, majd 1993-ban a régió egyik első Compaq disztribúciójának megalakításában és a viszonteladói hálózat kiépítésében vett részt a Számalkban. György István az update software Magyarországhoz történő belépése előtt csaknem 10 évig a Duna Elektronikánál dolgozott kereskedelmi igazgatóként, ahol feladata volt a vállalatszervezés és a nagyvállalati ügyfélkör kezelése.

"Számomra az egyik legvonzóbb kihívás egy vállalat működésének felépítése, partner hálózatának kialakítása, és piaci részesedésének növelése, ezért nagyon örülök annak, hogy több mint 10 év után hasonló feladatot kaptam. Véleményem szerint a hazai CRM piac jelentős növekedés előtt áll, amelyhez az update kiváló minőségű terméket, magas szintű szaktudást és támogatást kínál" - mondta György István.

György István angolul és oroszul folyékonyan beszél, szabadidejét legszívesebben családja körében tölti; rendszeresen teniszezik, hobbija az utazás.

További karrier híreket olvashat Egyről kettőre rovatunkban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!