2p

2009. január 1-jétől Henning Putzke (39) tölti be a BMW Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói posztját. Az eddigi vezető, Tilo von Harling, közel negyven, a BMW csoportnál töltött év után nyugdíjba vonult.

Henning Putzke

Henning Putzke gazdasági mérnökként végzett, de már felsőfokú tanulmányai alatt elkezdte pályafutását a BMW-nél: két márkakereskedésben is dolgozott kereskedelmi és marketing területen. Diplomamunkáját 1993-ban a BMW hamburgi márkakereskedésénél írta az after sales szolgáltatások témakörében. A diploma megszerzése után még két évig maradt Hamburgban, értékesítőként dolgozott a BMW kereskedésben.

1996-2002 között a bajor autókonszern németországi részlegének kereskedelmi és marketing osztályán helyezkedett el. Ezzel párhuzamosan, 1995-től a BMW Vezetéstechnikai Tréningek egyik oktatójaként is dolgozott.

2002 és 2006 között a BMW mexikói vállalatánál, 2006 áprilisától pedig Magyarországon irányította értékesítési igazgatóként a BMW és MINI személyautók kereskedelmét, majd 2007 szeptemberétől a marketingvezetői poziciót is elvállalta.

Henning Putzke nevéhez fűződik többek között a BMW Premium Selection használtautó-program és a BMW Vezetéstechnikai Tréningek meghonosítása Magyarországon, áll a társaság közleményében.

Az ügyvezető igazgatói posztot 2009 januárjától betöltő szakember szeret sportolni, utazni, fotózni és főzni. Szabadidejét mégis legszívesebben a családjával tölti. Felesége magyar, kisfiuk 2005-ben született Mexikóban.

További karrierhíreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!