1p

Miután a hitelezőkkel nem sikerült egyezséget kötni, leállították a termelést és felszámolják a közel négy évtizedes múltra visszatekintő kupi székhelyű Ferro Öntöde Kft.-t - tudta meg a Napi Gazdaság.

A felszámolással párhuzamosan a patinás, főként egyedi speciális termékeiről híres cégtől több mint száz dolgozót küldenek el. A Közép-dunántúli Munkaügyi Központban lapunk kérdésére megerősítették, hogy a cég néhány nappal ezelőtt írásban is bejelentette a csoportos létszámleépítést.

A még 1969-ben ipari szövetkezetként alakult cég ugyan 1994-től kft. formában működött, ám tulajdonosi köre nem sokat változott. Az alkalmazottak mintegy 80 százalékának egészen a felszámolásig üzletrésze volt a Ferro Kft.-ben.

A társaság sikereit hosszú éveken át elsősorban annak köszönhette, hogy többnyire egyedi megrendelésre dolgozott. Többek között csatornaprofilokat és nyomócsőidomokat gyártott, de Kupon készültek díszöntvények, korlátelemek, kandeláberek, sőt speciális, másutt nem vagy csak nehezen beszerezhető gépalkatrészek is, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!