3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Száz új munkatársat kíván felvenni a Siemens-csoport jövőre hazánkban, és középtávon ismét kétezer fölé emelné foglalkoztatotti létszámát. A német konszern a következő években mintegy kilencmillió eurót fordít fejlesztésre Magyarországon – ebből nagyrészt transzformátorgyártási kapacitását bővíti majd. Mfor.hu tudósítás.

Mintegy száz új munkatársat kíván felvenni a Siemens Zrt. hazánkban a következő évben, jelentette be mai sajtótájékoztatóján Dale A. Martin, a német konszern magyarországi elnök-vezérigazgatója. Ezzel a foglalkoztatotti létszám közelít majd a kétezerhez - a május óta regnáló vezér célja, hogy középtávon tartósan ezen határ fölé tornássza ezt a számot.

Felpörög a szélturbina

Az mfor.hu kérdésére hozzátette, hogy a létszámgyarapodás három területet érint majd. Az ipari szolgáltatás és a szélturbina alágazatban mintegy 30-30 fős bővítést terveznek, emellett a transzformátorgyártáshoz is vesznek fel új dolgozókat. Hozzátette, hogy a száz új munkatárs alkalmazása nagyrészt - háromból két esetben - új munkahely teremtését is jelenti.

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a hazai Siemens-csoport létszáma az elmúlt években folyamatosan csökkent. Míg a 2007/2008-as üzleti évben még 2100-an dolgoztak a cégnél, addig 2008/2009-ben már csak 1900-an.

Az elmúlt évek létszámcsökkentése elsősorban a szoftverfejlesztést érintette, ami nagyrészt a Nokia Networks és a Siemens Networks egyesülésére vezethető vissza.

Kilencmillió euró jut fejlesztésre

Ami a fejlesztéseket illeti, a Siemens-csoport 2011-2012-ben összesen kilencmillió eurót szán ezekre hazánkban. Ennek nagyobb részét, mintegy 5,5 millió eurót a transzformátorgyártási kapacitás bővítése viszi el - ennek keretében befejeződik a 4400 négyzetméteres új gyártócsarnok technológiai innovációja. A fennmaradó 3,5 millió euróból a turbinalapát- és fémmegmunkáló gyártási kapacitást bővítik - a négyezer négyzetméteres új gyártócsarnoknál nagyrészt szintén "csak" a technikai fejlesztés van hátra.       

Előbbi projektre 13 millió, utóbbira pedig 27 millió eurót költött a cég 2008 és 2010 között.

Dale A. Martin a célok között említette a magyar beszállítói hányad növelését is, amely legtöbb projektjük esetében már eléri az ötven százalékot. A csoport a legutóbbi üzleti évben 138 millió euró értékben vett árut vagy szolgáltatást magyar vállalatoktól - többségükben kkv-któl.

Számítanak az állami üzletekre

A vezérigazgató kiemelte, hogy nem a gyors növekedés a cél, hanem a piaci pozíciók fokozatos erősítése itthon és a régióban. Ennek érdekében jövőre számítanak "a nagy állami fejlesztési projektek"-re is, amelyekben elmondása szerint a cég "hagyományosan fontos szereplő".    

Dale A. Martin bejelentette azt is, hogy - a Siemens AG nemzetközi stratégiájának megfelelően - integrálják a termelő vállalatokat: a Siemens Erőműtechnika Kft. és a Siemens Transzformátor Kft. egyesül a Siemens Zrt.-vel.

Ami a szeptemberben zárult üzleti évet illeti, a Siemens itthon hat százalékkal 89,7 milliárd forintra növelte forgalmát, adózott eredménye viszont csaknem húsz százalékkal csökkent -4,8 milliárdról négymilliárd forintra.

W. B.

mfor.hu    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!