2p

Viktor Zubklov orosz miniszterelnök-helyettes, egyben a Gazprom igazgató tanácsának elnöke a csütörtökön tartandó orosz-magyar gazdasági vegyes bizottsági ülésen felvetheti az Emfesz ügyét, mert a cégre zúdult kellemetlenségek miatt a Gazprom felhasználókat veszíthet - írta szerdán a Vedomosztyi című orosz üzleti lap.

A cikk forrásként a Gazprom egyik menedzserére, valamint Dmitrij Peszkovra, Vlagyimir Putyin kormányfő sajtótitkárára hivatkozott.

A lap felidézte, hogy az egyik legnagyobb magyarországi gázkereskedő, az Emfesz eladása körüli botrány már közel egy éve húzódik. A cég 2009. áprilisáig a Gazprom ukrajnai partnere, Dmitrij Firtas tulajdonában volt. Firtasé az orosz-ukrán gázüzletben korábban közvetítőként szereplő RosUkrEnergo több mint 40 százaléka is, s e cég másik 50 százaléka a Gazprom tulajdona. A RosUkrEnergo a Gazpromtól vásárolt gáz zömét Ukrajnának, kisebb maradványát Lengyelországba és Magyarországon az Emfesznek szállította.

A tavaly januári orosz-ukrán gázháborúnak véget vető új kétoldalú szerződés kizárta az üzletből a RosUkrEnergót, majd a Gazprom elzárta az Emfesznek a gázcsapot - írta a lap.

Amíg az Emfesz tulajdonviszonyai nem tisztázódnak, a Gazprom nem szállít gázt a cégnek - írta a Vedomosztyi, amely a céghez közelálló forrásokból úgy tudja, hogy az a Moltól és az E.Ontól vásárol gázt. Ez pedig azt is jelenti, hogy a Gazprom fogyasztókat veszít. Sőt, a lap a Mol vezetéshez közelálló üzletemberektől úgy értesült, hogy az  Emfesz eddigi ügyfeleinek egy része már át is ment a Mol Energy Trade-hez, bár ezt Góczi István cáfolja.

A Gazprom szóvivője a lap kérdésre nem kívánta kommentálni a cikkben szereplő értesüléseket.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!