4p

Veres Jánost is meghallgatta a Malév privatizációját vizsgáló országgyűlési bizottság szerdán. A volt pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az AirBridge azért nyerte meg a légitársaság privatizációs pályázatát, mivel egyedül ez a cég tett bankgaranciát ajánlata mögé.

Leonov Péter a Malév korábbi vezérigazgatója pedig kifejtette, hogy a garanciát adó Vnyesekonombank olyan orosz állami fejlesztési bank, amelynek elnöke a mindenkori miniszterelnök, akkor Vlagyimir Putyin volt.

Veres János volt a pénzügyminiszter a Malév privatizálásakor. A pályázatot a privatizálására létrejött projektcég, az AirBridge Zrt. nyerte, amelynek tulajdonosai között volt Borisz Abramovics orosz üzletember is. Leonov Péter közvetítette Abramovics vásárlási szándékát a projektcég magyar tulajdonosainak, és később a Malév vezérigazgatója is volt. A bizottság rajtuk kívül meghallgatta Markó Andreát az ÁPV Rt. akkori igazgatósági tagját, aki a pénzügyminisztériumi államtitkáraként szavazott az igazgatóságban a privatizáció győzteséről.

A korábbi meghallgatások során is kiderült, és ezúttal Leonov Péter is hivatkozott rá, hogy őt Kiss Kálmán - volt határőr tábornok, akkor már üzletember - kereste meg, hogy orosz partnerrel vegyenek részt a Malév privatizációjában. A szerdai meghallgatáson elhangzott, hogy a magyar állami tulajdonos az uniós csatlakozás után nem támogathatta a Malévet, így a privatizáció maradt az életben tartásához szükséges, egyetlen járható út. Ehhez olyan partnerre volt szükség, amely nagy tömegű utast hoz Budapestre. Így változatlan költség mellett jelentősen nőtt volna a bevétel.

Leonov Péter kifejtette: a volt szovjet állami légitársaság, az Aeroflot feldarabolása után Borisz Abramovics egy hattagú, jelentős légi szövetséget hozott létre, előbb Airbridge, majd AirUnion néven. Ennek éppen olyan partnerre volt szüksége, amelynek van leszállási joga Európában, közös volt tehát a Malév és az orosz szövetség érdeke.

Veres János elmondta, hogy az orosz közlekedési miniszter adott garanciát neki arra, hogy a szóban forgó légi cégek hosszabb távon működőképesek. Így amikor 2008 végén - a válság hatására - nem jöttek az orosz utasok, és gond volt az ottani partnerrel, a Vnyesekonombank szállt be a Malévbe Abramovics cégei helyett. A korábbi garancia nélkül erre nem lett volna mód - mutatott rá Veres János.

A meghallgatás másik pontja a 100 millió eurós viszontgarancia volt, amelynek fejében a Vnyesekonombanknak a Malév vagyonát engedte át Abramovics. Leonov Péter ezt úgy fogta fel, mint a bank által nyújtott hitel számos garanciájának egyik elemét. A bizottság tagjai kezdettől vitatják ennek jogszerűségét, mivel Abramovicsnak, mint az igazgatóság elnökének, nem adott erre felhatalmazást maga az igazgatóság. Veres János csak a visszaállamosításkor, a sajtóból értesült az ügyről. Amikor ez történt, akkor már a Malév privát cég volt, így neki semmi köze nem volt hozzá - mondta a volt pénzügyminiszter.

A harmadik kérdéskör a szerdai meghallgatáson a 73 millió eurós tiltott állami támogatás visszafizetése volt. Veres János hangsúlyozta: amíg ő miniszter volt, ilyen eljárás nem indult a magyar kormány ellen. Ezt azzal magyarázta, hogy ő az uniós apparátusban tárgyalt a felmerülő problémákról. Ennek hatására például addig nem írták alá a Malév privatizációs szerződését, amíg az uniós versenyjogi illetékesek nem bólintottak rá. Hangsúlyozta: az ő minisztersége alatt mindig felszálltak a gépek, és kaptak fizetést az alkalmazottak. Az utódai nem folytatták az egyeztetést az uniós apparátussal, ezért született meg a tiltott állami támogatás visszafizetéséről szóló határozat - jegyezte meg. A meghallgatások után a bizottság saját szakértők kijelöléséről döntött.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!