2p

Évi 500 milliárd dollár haszon származik az élelmiszerbűnözésből a világon - mondta Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója hétfőn, az élelmiszerbűnözésről rendezett konferencián.

Az emberi életet is veszélyeztető, engedély nélkül végzett tevékenység nyeresége már meghaladja a kábítószer kereskedelemből származót - mondta a főigazgató.

Süth Miklós országos főállatorvos elmondta, hogy a múlt évben több mint egymillió hatósági élelmiszer-ellenőrzést végeztek, és ezek 30 százalékában tártak fel minőségi kifogást.

Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint a megelőzésben a tudatos állampolgári magatartás is fontos. A kormánybiztos megjegyezte, hogy a kormány által létrehozott hamisítás elleni eseti bizottság már készíti az ezzel kapcsolatos kormánystratégiát.

Az élelmiszerekkel kapcsolatos bűncselekmények közé tartozik egyebek mellett a rossz minőségű termék forgalomba hozatala, minőség hamis tanúsítása, áru hamis megjelölése, illetve a fogyasztó megtévesztése. A büntetőeljárások lefolytatását nehezíti a hiányos, illetve elkésett feljelentés, valamint az áru értékének ismeretlensége - hangzott el a konferencián.

Helik Ferenc fővárosi és Pest megyei főállatorvos példaként a M.E.G.A. Trade ügyét említette, amelyben a talált 583 tonna gyanús terméknek csak töredékéről bizonyosodott be, hogy lejárt szavatosságú, vagy átcímkézett.

A céget 48 millió forint minőségvédelmi bírsággal sújtotta a hatóság, de a csőd miatt végül egy forintot sem kapott az állam. Ugyanennek az ügynek a vádemelési problémáit elemezte Egri Gábor a Nemzeti Nyomozóiroda őrnagya. A vád már csak öt tonna termék lett, ennyire tudták bizonyítani az átcímkézést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!