1p

Jelentősen, 40 százalékkal esett a Samsung dél-koreai óriásvállalat profitja a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbival összevetve, mert a globális gazdaságnövekedés érzékenyen érintette okostelefon- és félvezető-gyártó üzletágát.

A Samsung a világ legnagyobb félvezető-gyártója. A Gartner piackutató intézet becslése szerint tavaly a globális félvezető-eladások 1,9 százalékkal csökkentek, ez volt az első visszaesés 2012 óta.  

A december végével záródott három hónapban a Samsung adózott eredménye 3,2 ezer milliárd won (2,7 milliárd dollár) lett. Ez jócskán elmaradt az elemzői várakozásokban szerepelt 5,05 ezer milliárd won profittól.

A Samsung közlése szerint a kedvezőtlen devizamozgás 400 milliárd wonnal csökkentette a negyedéves nyereséget. A dél-koreai vállalat értékesítése 1 százalékkal 53,3 ezer milliárd wonra emelkedett. A működési nyereség 6,1 milliárd won (5,05 milliárd dollár) lett a negyedévben.

A Samsung tavalyi profitja 19,1 ezer milliárd won (15,8 milliárd dollár) volt, 19 százalékkal kisebb a 2014. évinél. A cég profitja ezzel már a második egymást követő évben csökkent, miután 2013-ban a nyereség rekordszintű, 30,5 ezer milliárd won volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!