4p

Az európai top labdarúgó-bajnokságokban játszó nagy sztárok piaci ára jelentős mértékben csökkent a koronavírus-járvány egyik következményeként a KPMG könyvvizsgáló cég tanulmánya szerint.

A pandémia kiváltotta nemzetközi gazdasági válság futballpiaci hatásait elemző anyagban a KPMG Football Benchmark az írja, hogy a legdrágább futballisták összértéke a zárt kapus meccsek miatt eddig 6,6 milliárd euróval apadt, és ha törölnék a bajnokságokból hátralévő mérkőzéseket, a devalválódás elérné a 10 milliárdot.

Az általános értékzuhanást mutató statisztika szerint a listán jelenleg első Kylian Mbappé 225 millió eurós értéke 177 millióra esett vissza, míg PSG-s klubtársa, a brazil Neymar - aki 2017-ben máig átigazolásai világrekordot jelentő 222 millió euróért került a párizsi elitcsapathoz - immár "csak" 137 milliót ér a világjárvány előtti 175 milliós piaci árához képest.

A Barcelona hatszoros aranylabdás argentin sztárja, Lionel Messi pillanatnyi értéke a szakértők szerint 127 millió euróra rúg, míg a járvány kitörése előtt ugyanez az adat 175 millió volt. Ha folytatódik a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája is, Messi ára 134 millióra ugorhat fel - állítja a KPMG-tanulmány, amely szerint a Barca francia világ- és Európa-bajnoka, Antoine Griezmann 119 helyett pillanatnyilag 89 milliót ér.

Messi és a Barca is bukott a járványon (MTI fotó)
Messi és a Barca is bukott a járványon (MTI fotó)

További példaként említi a Real Madrid belga csatársztárját, Eden Hazard-t, akit a spanyol királyi klub 100 millió euróért vásárolt meg, de ha most akarna túladni rajta, bukna az üzleten, mivel a világjárvány előtti 136 millió helyett a játékos jelenlegi piaci értéke 95 millió, amely a La Liga küzdelmeinek újrakezdésekor 101 millióra mehet fel.

A tanulmány egyik következtetése az, hogy a világjárvány múltával a futballpiac alapvetően alacsonyabb árszintek mellett rendeződhet újjá, s a legnagyobb sztárokért sem fognak majd annyit fizetni, mint korábban, amellett általánosságban a játékosbérek és a különböző eredményességi bónuszok is jellemzően kisebbek lesznek az eddigieknél.

Folytatódik a Bundesliga

Május 16-án, azaz jövő szombaton elsőként Európában a német labdarúgó-bajnokság indul újra. A Német Labdarúgó Liga közlése szerint szigorú egészségügyi szabályokkal és nézők nélkül folytatódik a Bundesliga. "A szezon valószínűleg június végén fejeződik be" - mondta Christian Seifert, a liga elsőszámú vezetője. "Globálisan hatalmas az érdeklődés, mivel ez az első nagy bajnokság, amely újraindul. Ez annak a különleges helyzetnek köszönhető, hogy nálunk van a világ egyik legmodernebb egészségügyi rendszere" - tette hozzá a sportvezető.

A kimutatás értelemszerűen a klubok és a bajnokságok tekintetében is komoly értékvesztést állapított meg. Az öt legerősebbnek tartott liga kereteinek összértéke 16,5 és 19 százalék között fog visszaesni még akkor is, ha befejezik a szezont; a legkevésbé a Bundesligában, a leginkább a La Ligában. Ha viszont nem lesz folytatás, az értéktelenedés mind az öt pontvadászatban 25 százalék feletti lesz, a már befejezettnek nyilvánított Ligue 1-ben ez a szám 27,1.

A kluboknál négynek is egymilliárd euró felett volt a keret értéke, folytatás nélkül egy ilyen egyesület sem lenne, de folytatással is csak a Manchester City maradna felette. Érdekesség, hogy a PSG játékosainak értéke a lezárt bajnokság miatt 934 millióról 696 millióra esett vissza, ami a 25 százalékos arányt is meghaladja. A legnagyobb visszaesést a Barcelona szenvedheti el: ha befejezik a La Ligát, akkor 903, ha nem, akkor 808 millióra zuhan a keret értéke a februári 1136 millióról. Előbbi húsz százaléknál is nagyobb érték, utóbbi pedig már a harminc százalékot is megközelíti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!