4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A New York Times szerint a botrányos lejáratókampányt megalapozó kutatás Sheryl Sandberg vezérigazgató-helyettes nevéhez fűződik, aki akkor állította rá az embereit Sorosra, amikor a milliárdos nyilvánosan kritizálni kezdte a céget. A Facebook ugyanakkor azt közölte, Sandberg kérésekor már folyt Soros feltérképezése. De korábban még azt mondták, Sandberg nem is tudott az egészről semmit.

Maga Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgató-helyettese volt az, aki megkérte a vállalat kommunikációs csapatát, hogy térképezzék fel Soros György pénzügyi érdekeit, amikor a magyar-amerikai milliárdos nyilvánosan beleszállt a nagy techcégekbe, írja a New York Times az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva. Eszerint a Facebook második embere igenis közvetlenül benne volt a cég legutóbbi, botrányos ügyében, mely során lejáratókampányokkal igyekeztek ellehetetleníteni a velük kritikus csoportokat, Soros-ügynöknek bélyegezve őket. A Facebook korábban mind Sandberg, mind a fővezér Mark Zuckerberg közvetlen érintettségét tagadta, azt állították, az antiszemita botrányról ők már csak a sajtóból értesültek.

Sheryl Sandberg (Fotó: New York Times)
Sheryl Sandberg (Fotó: New York Times)

Sandberg e-mailben kért információkat Sorosról, rögtön a milliárdos Világgazdasági Fórumon előadott beszéde után, melyben az üzletember a Facebookot és a Google-t a társadalomra nézve fenyegetésnek nevezte, és a regulációjuk szükségessége mellett érvelt. Sandberg tudni akarta, miért szállt bele Soros a cégébe, és hogy származik-e ebből pénzügyi haszna, vagyis hogy shortolni akarja-e a Facebook-ot. Ebben az időben esett az első komolyabb csorba a Facebook hírnevén, mert teret adott az orosz propaganda és egyéb gyűlöletkampányok terjedésének. A Definers Public Affairs nevű republikánus pr céget ezután bérelték fel arra, hogy Soros nevének felhasználásával besározza a Facebook-kritikus csoportokat.

A Facebook közleményben azt állítja, már folyamatban volt Soros feltérképezése, amikor Sandberg elküldte a levelét. Azt is írják, hogy Sandberg teljes felelősséget vállal a tettéért, de tagadják, hogy személyesen ő rendelte volna el a Facebook-kritikus csoportok lejáratását.

A vállalattal kritikus Freedom from Facebook közösség szóvivője, Eddie Vale szkeptikus. Azt mondta, annak fényében, hogy Sandberg folyamatosan változtatja a történetét a Soros-nyomozással kapcsolatban, nem lehet készpénznek venni azt, amit a lejáratókampányokban betöltött szerepükről állítanak. Vale felszólította a Facebookot, hogy azonnali hatállyal hozza nyilvánosságra az összes e-mailt és kutatást, ami a Freedom from Facebook közösség és bármely tagcsoportja kapcsán született.

Sandberg a Definers-botrány kirobbanásakor először tagadta, hogy bármit is tudott volna a lejárató kampányokról, később elismerte, hogy voltak a pr cégnek olyan, a Facebook számára összeállított dokumentumai, melyeket ő is látott. Ekkor Sandberg nyíltan nem tagadta, hogy ő lett volna a kutatások megrendelője. Helyette a Facebook volt kommunikációs vezetője, Elliot Schrage vitte el a balhét, aki egy posztban azt állította, ő bízta meg a Definerst, bár a cég az antiszemita eszközeivel túllőtt a célon. Az továbbra sem tiszta, hogy Sandbergenk mi volt a teljes szerepe a Soros-ellenes kutatásban és a lejáratókampányokban.

Sandberg csütörtökön magánbeszélgetésen fogadta a Color of Change nevű Facebook-kritikus csoport vezetőjét, Rashad Robinsont. Robinson azt mondta a Timesnak, hogy Sandberg a találkozón tagadta, hogy ő bérelte volna fel a Definerst, illetve hogy ő irányította volna a cég kutatómunkáját. Sandberg minden felelősséget a távozott Schrage-re tolt, és arról igyekezett biztosítani Robinsont, hogy a Facebook globális politikáért felelős alelnökének, Joel Kaplannak sem volt köze a Definers-ügyhöz. Viszont amikor Robinson további részleteket akart megtudni a Definers és a Facebook közös munkájáról, akkor Sandberg csak azt hajtogatta, hogy a céget már kirúgták. Robinson közölte: nem elégedett a válasszal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!