2p

A lépést már előrevetítette a Daimler AG tegnapi közleménye, amit most a magyarok is megerősítettek.

Az egyre súlyosbodó COVID-19 koronavírus világjárvány miatt a Daimler kedden azt a döntést hozta, hogy egyelőre két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén, illetve a munkát egyes adminisztratív területeken - derül ki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Legalább két hétig nem gördülnek le
Legalább két hétig nem gördülnek le

A konszern ebben a tekintetben a nemzetközi, regionális és lokális hivatalok ajánlásai szerint jár el. Ez a megszakítás a Daimler európai autó-, kisteherautó- és haszongépjármű-gyáraira vonatkozik, és ezen a héten megkezdődik. A most meghozott intézkedések esetleges meghosszabbítása a helyzet további alakulásától függ. Mindenhol, ahol a működést továbbra is kötelező fenntartani, a Daimler megteszi a megfelelő lépéseket a munkatársak megfelelő védelme érdekében.

Ez a döntés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat is érinti, amely legkésőbb hétfőtől, előreláthatólag két hétre megszakítja a munkát.

Mindezekkel az intézkedésekkel a kecskeméti gyár megteszi a szükséges lépéseket munkatársai védelme érdekében, hogy megelőzze a fertőzést és visszaszorítsa a járvány továbbterjedését. Azon munkavállalóink, akiknek munkaköre ezt lehetővé teszi, hétfő óta home office-ban dolgoznak. Azon kollégák, akiknél az otthoni munkavégzés nem megoldható, viszont a gyermekük felügyelete miatt mégis otthon kell maradniuk, erre a hétre szabadságot vehettek igénybe.

A termelés megszakítása idejére munkatársainknál egyrészt a kollektív szerződésnek megfelelően bevezetett munkaidőkeretet alkalmazzuk, illetve ezen időszak egy részében számukra kollektív szabadságot rendelünk el. Így biztosítjuk ebben az időszakban is a kecskeméti gyár munkatársainak fizetését - olvasható a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!