2p

Az új atlétikai stadion építésében vesz részt a ZÁÉV.

A Záév és a Magyar Építő közös ajánlata győzött a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezési pályázatán, amelyre már megkötötték a szerződést - írta a Világgazdaság kedden az európai közbeszerzési értesítő alapján.

Az ajánlatkérő a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK), amely fő tevékenysége szerint az állami magasépítésű beruházásokat koordinálja. A közbeszerzési eljárás hivatalos eredménye szerint a sportkomplexumot áfa nélkül mintegy 150 milliárd forintból építheti meg a Záév Építőipari Zrt. és a Magyar Építő Zrt., amelyek közösen indultak a tenderen - írta a lap.

A főváros új stadionja a tervek szerint 2023-ban adna otthont az atlétikai világbajnokságnak, az építkezés helyszíne a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet egykori telepe, a Déli összekötő vasúti híd és a Rákóczi híd lábánál.

A nyertes cégek feladata a stadion szerkezeti, építészeti, épületgépészeti, épületvillamossági kialakítása. A versenyállapotban több mint 19 ezer négyzetméter belső és 114 ezer négyzetméter külső területen elhelyezkedő létesítmény 40 ezer férőhelyes lesz. A beruházás része a Déli Városkapu fejlesztési programnak, amely a Csepel-sziget északi részén elhelyezkedő, rozsdaövezetként funkcionáló terület teljes rehabilitációját is magában foglalja - írta a Világgazdaság.

Megjegyzés:

A nyertes cégek otthonosan mozognak a NER világában, a ZÁÉV áttételesen a Mészáros-család érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt.-hez kapcsolódik, a Magyar Építőkben pedig szintén áttételekkel a West Hungária Bau Kft., illetve Paár Attila érdekelt. A ZÁÉV komoly referenciákkal bír a stadionépítéseknél. Arról egyébként már szeptemberben tudni lehetett, hogy ez a páros fogja elvégezni az atlétikai pálya generálkivitelezését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!