2p

Facebook-oldalán írta meg véleményét a hétfői sztrájkkal kapcsolatban Lázár János építési és közlekedési miniszter. 

"A Volánbusznál működő közel két tucat szakszervezet közül csupán egy van, amely ennyire túlzó mértékű béremelést követel. Ennek teljesítését sztrájk útján igyekszik kierőszakolni, pedig egy idei sztrájk jogszerűsége erősen vitatható, miután 2023-ra már megszületett a bérmegállapodás és azt a munkáltató fillérre be is tartja" - írja a miniszter posztjában.

Véleménye szerint a MÁV-VOLÁN-csoport legnagyobb vagyona nem az infrastruktúrája vagy a járműállománya, hanem a munkavállalói, akik a sok kihívás közepette is mozgásban tartják az országot.

Lázár János szerint senki nem tud ekkora béremelést adni. Fotó: Facebook
Lázár János szerint senki nem tud ekkora béremelést adni. Fotó: Facebook

A béremelés igénye tehát jogos, a 25 százalékos mértéke viszont teljesen irreális, eltúlzott. Senki, sehol nem tud ekkora bérfejlesztést végrehajtani nemhogy az állami, de még a magánszektorban sem - jelenti ki Lázár.

Szerinte felelőtlenség, hogy az említett szakszervezet mégis ennyit követel és sztrájkot szervez advent második vasárnapjára, valamint az azt követő hétfőre. Pedig véleménye szerint a Volánbusz felelős közlekedési vállalat, amely a jogilag vitatható munkabeszüntetés ellenére is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, igyekszik mindenkit eljuttatni úticéljába a sztrájk ideje alatt is.

"A felelőtlenül viselkedő szakszervezettel a bíróságon folytatjuk, a felelős, többi két tucat szakszervezettel pedig a tárgyalóasztalnál. Ott állapodtunk meg 2023-ra vonatkozóan és ott fogunk megállapodásra jutni a 2024-es bérfejlesztést illetően is" - teszi hozzá a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!