2p

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben, közölte az Igazságügyi Minisztérium.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott, áll a minisztérium közleményében.

A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak; nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat; valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.

Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a magyar fogyasztók és magyar családok jogainak védelme érdekében. Az eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása, hiszen a jogszabályokat valamennyi vállalkozásnak be kell tartani!

Nem az utasoknak nyújtott szolgáltatások, hanem a kivetett extraprofitadó áthárítása miatt a közelmúltban a Ryanair jelentős összegű fogyasztóvédelmi bírságot kapott, amit a vállalat közleménye szerint az összes lehetséges jogi fórumon meg fognak támadni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!