Karcsi! Ezek a határidők!!!!!! Freudinak is tekinthető az egyik hazai nagybank illetékesének körkérdésünkre email-fordultával adott gyors reakciója. Két dologra voltunk kíváncsiak. Egyrészt, hogy a 2020. március 2-án debütáló azonnali fizetési rendszer július 1-jei önkéntes éles próbaüzeme után szeptember 1-jén elindult, immár kötelező éles tesztje a tervek szerint halad-e? Másrészt, hogyan állnak a PSD2-es irányelv szeptember 14-ei bevezetésével? Múlt pénteken feltett kérdéseinkre e hét hétfő délutánig vártunk választ, s az illetékes azért fakadt ki, mert szűknek tartotta a megadott határidőt.
Ám korántsem szabad meglepődni azon, ha a bankosoknak görcsbe rándul a gyomruk, ha a fenti témák kapcsán meghallják a „határidő” kifejezést. Mint ahogy azon sem, ha az első gondolatuk az, hogy az mennyire szűk.
Hiszen úgy tűnik, a hazai pénzügyi rendszernek ez most a rákfenéje. Túlzás nélkül állítható, az idei év arról szól, hogy vannak a hatóságok által előírt határidők, amelyeket aztán el kell halasztani, mivel esélye sincs annak, hogy a megszabott napig a pénzintézetek teljesítsék a kötelezettségeiket.
Bukta 1
Három jelentős fajsúlyú kérdésben is ez történt. Kezdődött az azonnali fizetési rendszerrel, amelynek eredetileg július 1-jén kellett volna elindulnia, s amelynek lényege, hogy az A bankból elindított átutalások legfeljebb öt másodpercen belül átérnek a B bankba. Ám május végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy döntött, hogy nyolc (!) hónappal, 2020. március 2-ára tolja ki az éles indulást. A jegybanki indoklás szerint ugyan a bankok többsége felkészült a csatlakozásra a központi rendszerhez, 25-30 százaléknyi (!) piaci részesedést lefedő bankcsoportnál ez a munka még nem fejeződött be, informatikai rendszerük nem alkalmas az átutalások 5 másodpercen belüli lebonyolítására.
Bukta 2
Alig egy hónappal később következett a másik nagy projekt halasztása. Nevezetesen azon ügyfeleket, akik bármilyen pénzügyi szolgáltatóval (nemcsak bankkal, hanem biztosítóval, sőt nyugdíj-, vagy egészségpénztárral, befektetési szolgáltatóval) vannak kapcsolatban és 2017. június 26. óta, azaz az elmúlt két évben nem aktualizálták az adataikat, ezt 2019. június 26-áig kellett volna megtenniük. Ellenkező esetben addig nem férhettek volna a pénzükhöz, nem adhattak volna megbízást, amíg az adataikat nem egyeztetik.
Azért „volna”, mert 6 (!) nappal a határidő lejárta előtt kiderült, még mintegy 2 millió (!) esetben váratott magára az azonosítás – félmillió céges és másfél millió magánszámla tulajdonosának. Ezt konstatálva egy kis szappanopera indult, amelynek részleteit most nem ismételnénk meg, legyen elég annyi, hogy a Bankszövetség kezdeményezésére és a kormány javaslatára az Országgyűlés további 4 hónappal, október 31-ére tolta ki a határidőt.
Bukta 3
Ma pedig a harmadik nagy kérdésben is halasztásra került sor, immár csak 4 nappal az eredeti határidő lejárta előtt. Szeptember 14-éig kellett volna az erős ügyfélhitelesítést lehetővé tenniük a bankoknak, amelynek lényege, hogy a bankkártyák használatánál és az internetes fizetéseknél a jövőben már legalább két tényező megléte esetén teljesül a tranzakció, már nem elég, ha valaki beüti a jelszavát, vagy a pin kódját, még kell a banktól érkező sms-ben érkező kód vagy ujjlenyomat, esetleg retina-mintázat. Az indoklás, ha lehet, itt a legelkeserítőbb: gyakorlatilag senki nem tudja alkalmazni az erős ügyfélhitelesítést önállóan, vagy ha mégis megteszi, akkor a vásárlók nem tudnak fizetni az internetes áruházakban. Jelentette ki ezt az MNB alelnöke, aki amúgy április végéig maga is az egyik nagybank (UniCredit) első embere volt, emellett a Bankszövetséget is elnökölte. A tűzoltás mértékére jellemző, hogy e téren született a leghosszabb, 12 hónapos halasztás, vagyis elegendő tehát csak 2020. szeptember 14-éig megteremteni az erős ügyfélazonosítás feltételeit. Úgy, hogy ez már a második halasztás, eredetileg 2019. január 1. volt a határidő, ám azt a Pénzügyminisztérium az év végén nyolc és fél hónappal eltolta.
Kétségtelenül kisebb blama, ha az illetékesek rájönnek, hogy a határidők tarthatatlanok, annál, mint ha nem változtatnak, vagy csak akkor, ha dühös ügyfelek vonulnak a pénzintézetek elé, mert nem érkezett meg öt másodperc alatt az átutalásuk, hanem csak mondjuk egy óra alatt (ami azért valljuk meg, alaphelyzetben nem tragédia, csak annak fényében kínos, ha ezt megígérték), vagy egyáltalán nem is utalhatnak, mert nem azonosították magukat, vagy a bank nem is képes erre.
Ki a felelős?
Kérdés azonban, ki a felelős a határidőhosszabbítási cunamiért? A hatóságok, amelyek belőtték a céldátumot vagy a bankok, amelyek nem készülnek el időre? A válasz erre nem egyszerű. Kétségtelen, hogy bankárkörökben már hosszú hónapok óta visszatérő elem az az értetlenkedés, miért állapítanak meg a szabályozó hatóságok (PM, MNB), illetve javasolnak a parlamentnek meglehetősen szűk határidőket, amelyekről szinte már a kiszabásuknál sejthető, hogy azokat egy sor pénzügyi intézmény nem lesz képes betartani. Főként annak ismeretében érthetetlen ez, hogy az uniós szabályok – mert valamennyi ominózus kötelezettség Magyarország EU-s tagságából adódik – lehetővé teszik a hosszabb határidőket.
Vajon miért kell Magyarországnak ebben is éltanulónak tűnnie, miközben tudja, hogy még mennyi mindent nem tud, hány pénzügyi szolgáltató informatikai rendszere nem kaphat még jeles osztályzatot, sőt még hármastól is messze van?
Ugyanakkor egy sor ügyfél – csúnya magyar kifejezéssel – azonosítatlanságában nem feltétlenül a hatóságok a ludasak. Ne mondja bárki is, hogy ehhez két év nem elegendő! Erre utal az is, hogy amikor már égett a ház, az ügyfélazonosítások furcsamód exponenciálisan felgyorsultak, a 2 milliós szám júniusban napok alatt megfeleződött, az erős felvilágosító kampány hatására. Ami persze mutatja, hogy a hatóságoknak és a bankoknak is a két év alatt folyamatosan ébren kellett volna tartani a figyelmet.
Még nincs vége?
Június végétől egyébként megint megakadni látszik a folyamat, hiszen most, két és fél hónap elteltével még mindig 650 ezer – félmillió vállalati és 150 ezer lakossági – ügyfél nem tett eleget kötelezettségének, ami időarányosan borzasztó teljesítmény, s azt a veszélyt hordozza magában, hogy még az október 31-ei póthatáridő sem lesz elég.
Miközben – bár még messzinek tűnik – ugyanígy járhat az azonnali átutalás bevezetése. A jövő márciusi halasztás rémképét vetíti előre, hogy bár szeptember 1-jén már el kellett volna kezdődnie e fizetési rendszer kötelező (!) éles tesztjének, abba több bank sem fogott bele, köztük nagyobbak is vannak.
