3p

A startup világot az átlagemberhez is közel hozta a Cápák közt reality. Szerencsére a showműsoron túl is egy izgalmas világ az innovatív kisvállalkozásoké, rajtuk segít immár hat éve a aStart it @K&H.

Milyen szerepe van az innovációnak és a kezdő vállalkozásoknak a magyar gazdaságban? - tette fel kezdésként Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője. Mint a vezető elmondta, vannak olyan országok, ahol ez a terület nagyobb szerepet kap, ám a fejlesztések, innováció nélkül nem lehet sikeres egyetlen ország gazdasága sem.

Sajnos sok negatív dolog kerül elő, amikor nehézségekkel kell megküzdeni. Vannak időszakok, amikor a fellendülés van a fókuszban, máskor gazdasági nehézségek, ecsetelte a változásokat Németh Balázs. Most utóbbit éljük meg, hiszen recessziós veszélyek vannak, az infláció megugrott, miközben számos vállalatot sújtott az energiaválság. Ilyenkor a cégek is elbizonytalanodnak, hogy mennyi energiát, erőforrást fordítsanak arra, hogy felkaroljanak startup cégeket. Az utóbbi ekoszisztémia viszont pont a lehetőségekre fókuszál, a mostani válság pedig sok ilyen módot kínál, sok ötletre piac is van.

Előtérbe helyezik a nemek közötti egyenlőséget. Fotó: Pixabay
Előtérbe helyezik a nemek közötti egyenlőséget. Fotó: Pixabay

Az elmúlt évben láttuk, hogy az energiaválság számos kihívást támasztott a világ számára. Hasonló a helyzet a fókuszba került mesterséges intelligencia kapcsán, ami komoly változást generálhat akár a kezdők, de a nagymúltú vállalatok számára is. Ugyanakkor a kihívások a másik oldalról lehetőségeket is jelentenek, és a startupok éppen ezekre próbálnak reagálni.

Ilyenkor a startup inkubátorok szerepe felértékelődik, hiszen a bizonytalan időszakban nyújtanak támogatást a kezdő vállalkozások számára. Az elmúlt években a bank által alapított inkubátor, a Start it @K&H az egyik legsikeresebb iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátora lett. A tevékenységükkel szeretnék az egész magyar gazdaságot arra ösztönözni, hogy minél többen fektessenek az innovációba erőforrásokat. Ezen a területen Európában nem vagyunk az élbolyban, miközben az egész magyar gazdaság számára fontos kérdésről van szó.

A hat éve alapított inkubátor úttörő volt, a létrehozásában fontos szerepe volt annak, hogy az anyacégnek, a KBC Banknak voltak Belgiumból tapasztalatai. Többszáz startup cégnek segítettek elindulni, ám különleges a tevékenységükben, hogy számos más pénzügyi vállalkozástól eltérően nem tőkével, tulajdonosként állnak a kezdő vállalkozások mögé.

A tevékenység során mentorálási feladatokat végez a K&H, emellett közösséget próbálnak a startupokból létrehozni, amely révén egymást is tudják segíteni. Továbbá a bank networkjét is próbálják bevonni annak érdekében, hogy ezek a kezdő vállalkozások sikeresek legyenek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy jól dolgoznak, hiszen az iparági átlagnál jóval magasabb, 35 százalékos a sikerráta. Kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és a nemek közötti egyenlőségre is, de alapvetően a legjobb ötleteket keresik.

A bank általában félévente indít „felvételt”, tavasszal és ősszel. A mostani érdeklődőnél nem láttak visszaesést, hasonló nagyságrendű jelentkező volt az ötleteivel, mint korábban. Az 50-nél több jelentkezőből ezúttal is 12 csapatot választottak be. Ebben 6 fenntarthatósági startup van, és 6 cég esetében van női alapító. A mezőgazdaság és élelmiszeripar most is képviselteti magát, de hat cég kapcsolódik a mostani felkarolt cégek közül a mesterséges intelligenciához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!