4p

Az OTP Bank vezérének kizárólagos tulajdonában lévő Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. közel 27 milliárd forintos profittal zárta a 2022-es évét, ez több mint a négyszerese a 2021-es nyereségének, igaz, elmarad a 2020-as rekorderedményétől.

A jelek szerint csak átmeneti kisiklásnak bizonyult a 2021-es év a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. számára. Azt követően, hogy a Csányi Sándor OTP Bank-vezér kizárólagos tulajdonában lévő társaság két évtizedes fennállásának messze legeredményesebb üzleti periódusát éppen a Covid kitörésének esztendejében, 2020-ban zárta, a 63 milliárd forintot meghaladó az évi adózott profitja után tavalyelőtt mindössze 5,5 milliárdos nyereségre futotta. 2022-ben aztán visszatalált a profittermelő útra, a most megjelent éves beszámolója szerint ugyanis az adózott nyeresége megközelítette a 27 milliárdot.

Szokás szerint a fő tevékenységként üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó, emellett azonban vastagon az ingatlanbizniszben utazó cég pénzügyi műveleteiből származó bevételei befolyásolják az éves eredményét. Ezekből három éve közel 64 milliárdja folyt be (vagyis szinte egy az egyben ennek volt köszönhető a rekordprofitja), az elmúlt évben azonban csak 6,1 milliárd.

Ezúttal viszont csaknem 35,8 milliárd, amelyből 34 milliárdot tettek ki a részesedésekből származó bevételek. Ezzel szemben álltak a pénzügyi műveletek 9,7 milliárdos ráfordításai, melynek együttesen több mint a felét a fizetendő kamatok (2,9 milliárd) és a részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek (2,5 milliárd) tették ki.

Az éves beszámoló kiegészítő mellékletéből kiderül, hogy a magunk mögött hagyott évben kettővel, 27-re csökkent azon kapcsolt vállalkozások száma, amelyben a Bonitás 2002 tartós részesedéssel rendelkezik. Mégis az összportfoliójának az értéke jelentősen, közel 90 milliárd forinttal nőtt, amely következtében az 2022 végén elérte a 237,7 milliárdot.

A már megszokotthoz hasonlóan viszonylag nagy volt a jövés-menés, hiszen a két darabos mínusz úgy jött össze Csányi Sándor érdekeltségének, hogy miközben kilenc társaságból kiszállt, hétbe viszont beszállt. 

A portfolióból kikerült cégek közül kétségtelenül a legnevesebb a Szingapúrban bejegyzett Sertorius Pte. Ltd., amely a bankár OTP- és Mol-részvényvásárlásait intézte. Valamint az Alexand-Air Kft., amelynek végelszámolása tavaly júniusban fejeződött be, akkor törölték a cégjegyzékből a nem menetrendszerű személyszállítással foglalkozott légitársaságot.

A kapcsolt vállalkozások mellett ugyanakkor a Bonitás 2002 448,5 millió forint értékű tartós jelentős részedés felett diszponált 2022 végén, valamint közel 98,8 milliárdos egyéb tartós részesedéssel.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a cégnek a kapcsolt vállalkozásaival szemben összesen csaknem 21 milliárd forintos kölcsönkövetelése állt fenn a tavalyi év végén, emellett 4,2 milliárdnyi egyéb tartósan adott kölcsönnel és 12,4 milliárdnyi tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírral rendelkezett 2022. december 31-én.

Visszatalált a profitábilis útra Csányi Sándor érdekeltsége. Fotó: MTI/Mónus Márton
Visszatalált a profitábilis útra Csányi Sándor érdekeltsége. Fotó: MTI/Mónus Márton

Nyereségének köszönhetően a Bonitás 2002 saját tőkéje egy év alatt 147 milliárdról 172,2 milliárdra hízott, mely legnagyobb tétele a 142 milliárdos eredménytartalék. 

Csányi Sándor ugyanis cége nyereségéből egy fillért sem vett ki osztalékként.

A Bonitás 2002 saját tőkéjének az értéke bőven meghaladja a 65,5 milliárdra rúgott kötelezettségeit, mely döntő hányada (közel 62,8 milliárd) hosszú lejáratú.

A 61,5 millió forintot kóstált személyi jellegű ráfordításai 24,5 millióval haladták meg az egy évvel korábbit – ez 66 százalékos növekedés.

A vállalkozásnak 2022-ben havi rendszerességgel munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottja átlagosan 4 fő, mindegyikük szellemi. Nekik csaknem 49 milliónyi bért és 2,8 milliónyi személyi jellegű egyéb kifizetést adott a Bonitás 2002, ez egy főre vetítve havonta valamivel több mint 1 milliót jelent.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!