2p

Az egykori médiabefektető informatikai tanácsadócégén keresztül szerzett irányítást a Gemil Pharma Zrt.-ben.

Közös irányítást szerzett a Gemil Pharma Zrt. nevű cég felett Herczku Milán, Pásztor Gergely, az állami tulajdonú Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és a Drycom Kft., olvasható a Gazdasági Versenyhivatal honlapján közzétett hirdetményben.

A Drycom Informatikai Tanácsadó Kft. Száraz István 100 százalékos tulajdonában van. Száraz leginkább onnan ismert, hogy 2013 végén ő indította el a vs.hu nevű, függetlennek ígért híroldalt, melyhez több neves online újságírót is leigazolt. A portál elindításához szükséges százmilliók forrása eleinte nem volt ismert, ám 2016 áprilisában kiderült, hogy a lapot kiadó New Wave Média több mint félmilliárd forintot kapott a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. A lap sehol sem jelezte, honnan van a pénz. A vs.hu újságírói elmondásuk szerint nem érzékeltek semmiféle politikai nyomást cikkeik elkészítésekor, ám miután kiderült, hogy kormányközeli pénzekből működik az oldal, mégis felmondtak, mert ez az eltitkolt, közpénzes finanszírozási mód a szakmai elveikkel nem fért össze. A vs.hu ezzel gyakorlatilag földbe is állt. A New Wave Média egyébként 2015 végén több mint 4 milliárd forintért felvásárolta az Origo Média Zrt-t., 2017 nyarán pedig Matolcsy Ádám, Matolcsy György fia nevére is vette a New Wave-et. A cég azóta már a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozik.

Száraz István (Forrás: M2 Petőfi TV)
Száraz István (Forrás: M2 Petőfi TV)

A Gemil Pharmában történt irányításszerzéssel Száraz most új területen próbálja ki magát, az egykori médiabefektetőnek a gyógyszergyártásban eddig még nem volt tapasztalata.

A friss szerzemény Gemil Pharmát 2018. június 12-én alapították, fő tevékenysége a gyógyszergyártás és gyógyszerekkel való kereskedés, de a céginformációs lapjuk szerint értenek a tisztítószer- és testápológyártáshoz, a biotechnológiai kutatás-fejlesztéshez, a számítógépes programozáshoz, az információ-technológiai szaktanácsadáshoz, a pr és kommunikációs feladatok ellátásához, valamint film-, video-, televízióműsor-gyártáshoz is.

Egyébként Herczku és Pásztor, akik tehát Szárazzal és a Hiventures Zrt. kockázati tőkealap-kezelővel közösen vették át a Gemil Pharma irányítását, már 2018. december 13-a óta a gyógyszeres cég vezetői voltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!