2p

Nem tölthetnek még egy tanévet bizonytalanságban, nyilatkozta az egyetem rektora.

Ha nyárig nincs megállapodás, az egyetemnek Bécsbe kell költöznie, nyiltkozta a Washington Postnak Michael Ignatieff, a CEU rektora.

Ignatieff azt mondta:

„Ha ez így folytatódik, nem leszünk vonzóak a diákoknak. Nem tudunk embereket felvenni, és elkezdünk elvérezni. Nem tölthetünk még egy tanévet bizonytalanságban.”


Ha a kormány úgy dönt, nem adja meg a CEU-nak a működési engedélyt, akkor az EU történetében először kényszerítenek távozásra egy akkreditált egyetemet.

Márciusban jött a hír, hogy a CEU Bécsben nyit új kampuszt. Ez a hivatalos közlés szerint csupán bővülést jelent, azonban már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez a költözés előjele is lehet. A Soros György-alapította egyetemnek Budapesten van a központja, és a New York-állambeli Bard College-en működtetnek képzési helyszínt. Utóbbit csak azért alapították meg, mert a tavaly módosított felsőoktatási törvény értelmében Magyarországon csak ezzel lehetne biztosítani a CEU jövőjét. Az egyetem ezzel a feladat rá eső részét letudta, a magyar kormány viszont továbbra sem árulja el, szerintük is így van-e.

Épp kedden reggel derült ki, hogy Soros György másik nagy magyarországi projektje, a Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti irodája Berlinbe költözik az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt.

via 444

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!