Pedrosa azt mondta, hogy nagyon messziről jöttek, és tudják, milyen fontos a közösségnek ez a csapat. Nagy elköteleződéssel és felelősséggel érkeztek Zalaegerszegre, ami a saját városukhoz is hasonló, három hét után már otthon is érzik magukat.
Úgy fogalmazott, hogy a következő időszak sok munkával telik majd, ami sok motivációt igényel.
A tehetséggondozásról, a játékosok neveléséről, a fenntarthatóságról fog szólni, hogy az ambiciózus terveiket megvalósítsák. Hogy a most is magas szinten lévő klub még komolyabb pozícióba kerüljön, abba nagyon kemény munkát kell fektetni.
Kérdésre válaszolva Pedrosa arról is beszélt, hogy a közösség és a tehetség szempontjából nem könnyű a zalaegerszegihez hasonló csapatot találni. Több mint 13 éve dolgoznak ebben az iparágban, és azért választották a ZTE-t, mert ez egy jó csapat, jó közösség, a befektetett kemény munka pedig meghozza majd a gyümölcsét.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat, a hitvallásuk a kemény munka és az ambíció, motiváció – jegyezte meg, a pénzügyeket illetően pedig szintén átláthatóságot ígér.
Jelezte, hogy egy tulajdonosi csoport áll a vezetésük mögött, de hogy pontosan kik lesznek még az új vezetők, azt most nem árulta el, őket majd július 19-én mutatják be.
A tulajdonosi szerkezet változására vonatkozó MTI-kérdésre Andrés Jornet annyit válaszolt, hogy ezt is a későbbiekben tisztázzák majd, olyan csoportról van szó, amelynek kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak.
Elmondta még, hogy rövid távú céljuk a klub fenntartása a jelenlegi szinten, és idővel tovább emelni a rangját. Ehhez elegyíteni szeretnék a fiatal magyar és külföldi tehetségek tudását. Végh Gábor – aki 11 évig volt a klub többségi tulajdonosa – személetmódját és tapasztalatát a sajátjukkal szeretnék egybefogni és közösen a legjobbat kihozva létrehozni egy új csapatot.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint Damián Pedrosa az argentin Club Atlético Talleresnél kezdte labdarúgókarrierjét. Első cégét 26 évesen alapította, amellyel 11 kontinentális döntőt rendeztek, köztük a 2024-es Copa Américát az Egyesült Államokban.
Andrés Jornet a mexikói CF Pachuca csapatánál kezdett játékosmegfigyelő-gyakornokként, majd Córdobában csatlakozott a Club Atlético Talleres csapatához vezető játékosmegfigyelőként. 2020-ban igazolt át az Orlando Cityhez, egy évvel később pedig a horvát NK Istra 1961 sportigazgatója lett.
2022-ben tért vissza az idén nemzetközi szuperkupát nyert Tallereshez, miközben a mexikói első osztályban szereplő FC Juáreznél is dolgozott.
(MTI)