TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint értékű beruházást és 143 600 munkahely megtartását vállalták, de Szijjártó Péter már jelezte, hogy újabb forrásokat fog kérni a kormánytól. Összegyűjtöttük, hogy mely cégek vehették át eddig a támogatói okiratokat.

Ahogy arról a külgazdasági és külügyminiszter néhány nappal ezelőtt részletesebben is beszélt, a beruházást tervező magyarországi cégek együtt 150 milliárd forint támogatást kérhettek, de a pályázat zárultával már 178 milliárd forint költségvetési hozzájárulással számolnak. Érdekesség, hogy ezzel a 178 milliárd forintos összeggel számolva elmondható, hogy a 143 600 így megtartott munkahely darabjáért átlagosan 1 239 554 forintot fizetett a kormány.

Szijjártó szerint a pályázatok eloszlása területileg egyenletes volt, és a 948 tervezett beruházásból 772 vidékre irányul, és minden megyéből 10-nél több pályázat érkezett. A pályázók több mint 30 iparágban termelnek. 122 pályázattal az élelmiszeripari vállalatok aránya a legjelentősebb, de ennél alig kevesebben, 101-en érdekeltek az építőiparban, 97 cég pedig fémipari termelést folytat. A jelentkezők 80 százaléka nem csupán magyarországi, de egyúttal magyar tulajdonú cég is.

Ismerős cégek a listán

Az okiratot már átvett cégek közt több ismerős név is feltűnik, így például a Matolcsy György jegybankelnök fiához, Matolcsy Ádámhoz kötődő Balaton Bútor Kft. amely csaknem 574 millió forintos beruházása után 287 millió forintot meghaladó állami támogatásban részesül. Szintén szerepel a listán az egyik leghíresebb magyar divatmárka, a Nanushka mögött álló Nanushka International Zrt. is, amely 574 millió forintot meghaladó beruházását több mint 287 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg. Az időközben franchise nagyhatalommá vált, fagyasztott pékárukat előállító Pek-Snack Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 574 millió forintos tervezett beruházása után 287 millió forintot ítéltek meg. Táblázatunkban összeszedtük, hogy a támogatói okiratot már átvevő, összesen 33 cég milyen beruházásokra mekkora támogatásokat kapott.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.