„Nem volt tartozás, egy vitatott követelésről van szó. Ez rendkívül lényeges, hogy itt nem ki nem fizetett számláról, nem felhalmozott tartozásról beszélünk, és főleg nem fizetésképtelenségről. A Doktor24 egy közel 20 milliárdos, évente másfél milliárdos EBITDA szintű profitot termelő vállalat. A vitatott követelés tulajdonosa egyik alvállalkozónk, egy marketingcég” – fejtette ki a Doktor24 Medicina Zrt. alapítója, egykori gazdasági miniszter a Trend FM adásában.
A Fővárosi Törvényszék szerint ugyanakkor jogszerűen zajlott a Doktor24 Medicina Zrt. felszámolási eljárása, ezért elutasította a társaság kifogását. A másodfokú döntéssel a felszámolást elrendelő határozat automatikusan jogerőre emelkedett. A cég szerint a döntés késedelmes kézbesítése miatt elesett attól a lehetőségtől, hogy a tartozás rendezésével elkerülje a felszámolást. Az ügy egy 30-40 millió forintos beszállítói követelésre vezethető vissza, amelyet a társaság a jogerős másodfokú döntés után két órán belül megfizetett, ez azonban már nem befolyásolta a felszámolás joghatásait.
Újabb érvek, újabb iratok, újabb beadvány
Kóka János az interjúban kiemelte, a Debreceni Ítélőtábla egy, a Doktor24-hez kísértetiesen hasonló ügyben másodfokon jogerősen hozott egy határozatot két hete. Annál az esetnél ugyanúgy felszámolás indult egy társaság ellen, amelyet az adott vállalkozás hasonló alapon vitatott.
„A Debreceni Ítélőtábla az adott cég mellett döntött. Tudom, hogy nincs precedens jog Magyarországon, tudom, hogy ez nem egy jogegységi végzés. Ugyanakkor nagyon nehéz amellett érvelni, hogy ami Debrecenben egy ítélőtáblán megállt, az Budapesten miért ne állna meg. Azért nagyon kevés a precedens, mert a csődtörvény legutóbbi módosítása 2018-ban volt, ami jogtörténet szempontjából 'tegnapnak' számít” – részletezte.
Az alapító hozzátette, az a meggyőződésük, hogy a bíróság hibázott. A további lépéseiket tekintve „mennek tovább a bíróságon, fellebbeztek új iratokkal és új érvekkel”. Azt remélik, hogy a Debreceni Ítélőtábla döntésével összhangban esetükben sem lehet más a döntés, mint az, hogy kikerülnek az eljárás alól.
M. Szűcs Péter interjújában szó volt arról is, hogy a volt gazdasági miniszter mit vár a Tisza-kormánytól és az új egészségügyi minisztertől, hogyan lehetne a várólistákat érdemben csökkenteni, hogyan működhetne hatékonyan együtt az állami- és a magánszektor. „A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatóknak az az érdekük, hogy az állami ellátás jó legyen. Egy egészségügy van, nincs kétféle orvos vagy szakdolgozó, itt együtt kell működnünk” – fogalmazott.
Kóka János arról is beszélt, hogy a nemzetközi piacon most Magyarországra úgy tekintenek, ahol van sztori, ahová érdemes befektetni. „Olyan külföldi tőkealapok, olyan nemzetközi befektetők jelentek meg érdemi fejlesztési, befektetési – és nem hedging – szándékkal, akik korábban messze elkerülték az országot” – fejtette ki.


