Gerendás János lett a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója – írja közösségi oldalán Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A bank fontos szerepet játszik az uniós források hatékony felhasználásában.
Gerendás János több mint másfél évtizedes pénzügyi, gazdaságpolitikai és intézményvezetői tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikai, majd statisztikai igazgatójaként kiemelt fontosságú és nagy létszámú szakmai szervezeteket vezetett. Ezekben a pozíciókban részt vett a monetáris politika alakításában, majd meghatározó szerepet vállalt a hazai pénzügyi és felügyeleti statisztikák elkészítésében, a pénzügyi rendszer működését támogató adat- és információs rendszerek fejlesztésében, valamint nemzetközi szakmai fórumokon is képviselte Magyarországot.
Korábbi kormányzati és piaci szerepköreiben egyaránt bizonyította stratégiai szemléletét és vezetői képességeit, ezért a miniszter meggyőződése, hogy Gerendás János felkészülten és felelősséggel tudja ellátni új feladatát.
„Gerendás Jánostól transzparens, költséghatékony szakmai munkát várok el, melynek első lépése egy átfogó audit mellett az EU források fogadásához szükséges átalakítások elvégzése lesz” – írta Kapitány.
A fejlesztési banknál egyúttal új, átmeneti igazgatóságot és felügyelőbizottságot állítottak fel. Az MFB honlapján a Vezetőség link alatt olvasható tájékoztatás szerint Kovács Zsoltot váltja az MFB élén Gerendás János.


