A cikk eredetileg a G7 oldalán jelent meg.
Ahogy a napokban megjelent, hamarosan bezárja gyöngyösi, autók kábelkorbácsait (elektromos kábelelosztó egységeit) előállító üzemét az amerikai Lear Corporation, így körülbelül 500 ember veszíti el az állását. A cég azzal indokolta a lépést, hogy ez a nem gépesíthető, nagy élőmunka-igényű tevékenység már nem végezhető Magyarországon gazdaságosan, ezért a termelést Ukrajnába, Szerbiába, Romániába telepíti át.
Érdekesség, hogy ugyanez a cég bocsátott el tavaly év végén 800 embert Móron, ahol autók üléshuzatait varrták. Az indok is hasonló volt a mostanihoz. Mindkét üzem több mint 20 éven keresztül termelt, bezárásuk tehát korszakváltást jelezhet a hazai gazdaságban. Főleg, hogy tavaly egy másik hasonló profilú vállalkozás is befejezte magyarországi tevékenységét. Az autók belső borításait és üléshuzatait gyártó Prevent Premium és Interior Kft. három nyugat-dunántúli telephelyéről 300 embert bocsátott el, majd a gépeket Bosznia-Hercegovinába telepítette.
Autóipari és más üzemek persze korábban is szűntek meg Magyarországon, ám arra
a textilipar 90-es évekbeli leépülése óta nemigen volt példa, hogy a bérköltségek miatt zárjanak be gyárak hazánkban.
A válság lecsengését követően, az utóbbi években inkább az volt a jellemző, hogy az alacsony volumen miatt gazdaságtalan vagy az elhelyezkedésük miatt nem bővíthető üzemekre került lakat. Ez történt például Budapesten a Michelin gumiabroncs- és a Danone tejipari gyárával, a Soproni/Heineken martfűi egységével, illetve ez lesz a sorsa a Mondelez győri üzemének is. A Teva gödöllői gyáránál pedig leginkább a cég nemzetközi problémái álltak a háttérben.
A jelek szerint tehát a magyar gazdaság kiemelt ágazatán, az autóiparon belül vannak olyan tevékenységek, amelyeket a mostani bérszinten már nem éri meg Magyarországon tartani. Az említett cégek esetében ezért érdemes megnézni, hogy mi az a bérszint, ahol már bedobták a törölközőt. Főleg a fizikai munkásoknál érdekes ez, mivel élőmunka-igényes tevékenységekről van szó.
A Prevent Kft. utolsó teljes évében, 2016-ban 229 fizikai dolgozót foglalkoztatott, akiknek átlagosan havi bruttó 144,6 ezer forintot fizetett. Ha a személyi jellegű egyéb kifizetéseket (cafeteria, esetleg bónuszok és hasonlók) is figyelembe vesszük, akkor 165,5 ezer forint volt az átlag. Munkáltatói járulékokkal együtt pedig a cégnek fejenként 207,7 ezer forintba került a foglalkoztatásuk.
Ez alapján valószínűnek tűnik, hogy a cég a minimálbér és a garantált bérminimum 2017 elején életbe lépett emelése miatt vitte el a tevékenységet az országból. Az előbbi ekkor 15 százalékkal 127,5 ezer, az utóbbi 25 százalékkal 161 ezer forintra emelkedett. Erről a béremelésről a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) Könnyűipari Tagozata akkoriban azt írta, hogy rendkívüli helyzetek elé állította a könnyűipari vállalkozásokat.
A Lear esetében nem lehet elkülöníteni a móri varrónők keresetét a gödöllői és gyöngyösi kábelkorbácsgyártók, a győri autóülés-előállítók és a fóti raktárosok fizetésétől, de előbbieknek jó eséllyel szintén a 2017-es minimálbéremelés pecsételte meg a sorsát, hiszen a cég 2017 márciusában döntött a móri egység bezárásáról. Ráadásul ekkor már azt is lehetett tudni, hogy 2018 elején ismét jelentősen nőnek a kötelező bérek (a minimálbér 138 ezer, a garantált bérminimum 181,5 ezer forintra).
Úgy tűnik tehát, hogy az autóiparnak dolgozó magyar varrónők munkája már a 2017-es minimálbér-emeléssel kiárazódott a piacról.
Az más kérdés, hogy ez nem feltétlenül baj. Baloldali közgazdászok javasolni is szokták, hogy a minimálbér emelésével fokozatosan szorítsák ki az országból a rosszul fizető munkahelyeket, ahonnan olyan helyre mehetnek dolgozni az emberek, ahol nagyobb értéket tudnak előállítani, és jobban megfizetik őket.
Ez persze csak akkor működik, ha vannak ilyen munkahelyek, lehetőleg a megszűnőkhöz közel. Egyelőre úgy tűnik, hogy most Magyarországon ez a helyzet, a munkaerő-hiányos helyzetben az elbocsátott dolgozók aránylag könnyen el tudtak helyezkedni. Az eddigi jelzések szerint ez így lesz Gyöngyösön is. Az más kérdés, hogy a folyamat így is okozhat torzulást a gazdaságban, például a magyar tulajdonú vállalatok visszaszorulását.
A Learre visszatérve, a varrónők év közbeni fokozatos elbocsátása meglátszott a vállalat számain, akár az alkalmazottak létszámát, akár a kereseteket nézzük. 2016-ban átlagosan még 2660 volt a cég fizikai dolgozóinak létszáma, tavaly viszont már csak 1991. Még látványosabb a változás a keresetekben. Két éve egy fizikai munkás havi bruttó 236,5 ezret keresett a vállalatnál, tavaly már 302,7 ezret. Személyi jellegű egyéb kifizetésekkel számolva a két össze 281,7 ezer (2016), illetve 354,2 ezer (2017) forint.
Ebben minden bizonnyal nemcsak az általános béremelési kényszer játszott szerepet, hanem a dolgozói összetétel megváltozása. Tavaly már kevesebb varrónő volt a létszámon belül, mint 2016-ban, így jóval kevésbé húzták le a céges átlagot, mint korábban.
A 2018-as számok még nincsenek meg, de mivel a bérek idén is lendületesen emelkedtek, a cég következő beszámolójában minden bizonnyal még magasabb számok szerepelnek. Ez pedig a jelek szerint már a kábelkorbácsgyártás nyereségességét is aláásta. Pedig a teljes céges költség a járulékcsökkentés miatt kisebb arányban nőtt, mint a bérek. Az egy fizikai munkásra jutó teljes bérköltség 2016-ban 359,4 ezer forint volt, 2017-ben 438,6 ezer.
Ez egyébként – hacsak nem áll át másik tevékenységre – a Lear gödöllői egysége számára is rosszat jelenthet, hiszen ott ugyanúgy kábelkorbácsokat állítanak elő, mint a megszűnő gyöngyösi egységben. Főleg úgy, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre várhatóan ismét 10 százalék körüli mértékben nő majd. A cég a legutóbbi adat szerint 2284 főt foglalkoztat, nagyjából ezerrel kevesebbet, mint egy éve.
