2p

Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék - tájékoztatta a vállalkozó tulajdonában álló Nitrogénművek Zrt. az MTI-t.

Az ügyészség által vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét december 17-én rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság. A gyanú szerint Bige László egy mezőgazdasági termékeket előállító cég elnök-vezérigazgatójaként 2011 és 2018 között mintegy kétmilliárd forint kárt okozott saját cégének azzal, hogy arra utasította alkalmazottjait, a társaság termékeit valótlan okokra hivatkozva selejtesnek minősítsék és emiatt alacsonyabb áron értékesítsék a kereskedőknek.

A Nitrogénművek Zrt. közleményében azt írta, a védelem március 11-én indítványt nyújtott be a kényszerintézkedés megszüntetésére, és a Nyíregyházi Járásbíróság március 24-én megszüntette a vállalkozó bűnügyi felügyeletét.

Az elsőfokú határozat ellen előbb fellebbezést jelentett be az ügyészség, majd a kényszerintézkedés határidejének meghosszabbítására tett indítványt, ezt azonban a járásbíróság elutasította. Az ismételt ügyészi fellebbezést megvizsgálva a Nyíregyházi Törvényszék helybenhagyta a járásbíróság döntéseit.

A cég közleményében hangsúlyozták, hogy Bige László április 28-ától a törvényszék jogerős döntése alapján semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll.

Mint írták:

„A társaság továbbra is teljes mértékben megbízik az igazságszolgáltatás döntéseiben és minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben. A döntés eredményeként Bige László semmilyen tekintetben nincs korlátozva abban, hogy kiemelkedő üzleti tevékenységét a továbbiakban eredményesen folytathassa.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!