Újabb mélypontra esett a hazai kocsmák száma az erről szóló legfrissebb KSH adatsor szerint, amelyet a 24.hu dolgozott fel. A statisztikai hivatal kimutatása szerint ugyanis 2025 júniusának végén már csak 10 ezer 425 működő kocsma (hivatalosan: italüzlet) volt regisztrálva Magyarországon – ötszázzal kevesebb, mint fél évvel korábban.
A tavalyi év elején elindított kocsmaprogram, ha segített is egyeseknek, a magyar kocsmák tömeges pusztulását nem állította meg, sőt, a negatív trendet a statisztikai adatok alapján egyelőre nem is igen lassította – írja a lap.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a magyar kocsmák az elmúlt 25 évben folyamatosan zártak be. A 2010-es évek elején még több mint 21 ezer működött az országban, de tíz évvel ezelőtt is meghaladta a számuk a 17 ezret. Ez esett le most 10 ezer 425-re 2025 júniusának végére.
